Megszűnik az al-Dzsazíra televízió az USA-ban

2016.01.13. 22:19

Az al-Dzsazíra katari televízió bejelentette, hogy áprilistól anyagi okokból beszünteti kábeltévés és digitális szolgáltatásait az Egyesült Államokban. 

"Üzleti modellünk egész egyszerűen fenntarthatatlan az Egyesült Államok mai médiapiaci kihívásai közepette" - jelentette be Al Anstey, az al-Dzsazíra igazgatótanácsának képviselője. Hozzátette: tisztában van azzal, hogy a döntés mélyen elkeseríthet mindenkit, aki a globális televízió hosszú távú amerikai jelenlétén dolgozott. 

Az igazgatótanács képviselője elektronikus levelet küldött valamennyi alkalmazottnak, munkatársnak, s ebben tudatta, hogy a döntés nem az ő munkájukat minősíti. "A legtehetségesebb csapat vagytok, amelyet bármely szervezet kívánhat magának" - fogalmazott Anstey. (Az angol Al Ansteyt tavaly tavasszal nevezték ki az al-Dzsazíra ügyvezető igazgatójává.)      

   

Az al-Dzsazíra amerikai adása 2009-ben indult

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Spencer Platt

 A kábeltelevíziós adások várható beszüntetése egybeesik a katari televíziónak azzal a törekvésével, hogy világszerte meghonosított digitális szolgáltatásait (például a mobiltelefonos hírszolgáltatást) bevezesse az Egyesült Államokban is. 

Az al-Dzsazíra amerikai adása 2009-ben indult, és hónapok alatt nagy nézettségre tett szert. Egymás után nyerte el a tekintélyes amerikai médiadíjakat, így például a Peabody vagy az Emmy-díjat.