Meghalt a félresikerült gyógyszerkísérlet egyik résztvevője

Marisol Touraine francia egészségügyi miniszter és Gilles Edan professzor, a nyugat-franciaországi Rennes város egyetemi klinikájának vezető neurológusa
Vágólapra másolva!
Nem ébredt fel a kómából annak a gyógyszerkísérletnek az egyik résztvevője, aki az alkalmazott szertől esett kómába Franciaországban. A többiek állapota stabil, de lehet, hogy némelyikük maradandó károsodást szenvedett.
Vágólapra másolva!

Belehalt a franciaországi gyógyszertesztbe az a férfi, aki három nappal ezelőtt agyhalott lett - közölte a nyugat-franciaországi Rennes egyetemi kórháza, ahol a beteget kezelték. A kísérlet öt másik önkéntes résztvevője is megsérült, az ő állapotuk továbbra is stabil.

Az öt betegből négyen különböző súlyosságú neurológiai zavarokkal küzdenek.

Lehet, hogy hárman közülük visszafordíthatatlan károsodást szenvedtek.

Az ötödiknél nem jelentkeztek tünetek, őt megfigyelés alatt tartják a kórházban.

A tragédia csütörtökön történt, a szerencsétlenül járt kísérleti alanyok 28 és 48 év közötti férfiak. A molekula különböző dózisú tesztelésén kilencven önkéntes vett részt, a 84 másik embernek semmi baja - közölte Francois Peaucelle, a tesztelést végző francia laboratórium, a Biotrial igazgatója.

Marisol Touraine francia egészségügyi miniszter és Gilles Edan professzor, a nyugat-franciaországi Rennes város egyetemi klinikájának vezető neurológusa Forrás: MTI/AP/David Vincent

A portugál Bial cég által kifejlesztett gyógyszer a klinikai vizsgálat első szakaszában volt. Ekkor a hatóanyagot már sikeresen tesztelték állatokon. Az állatkísérletek után egészséges önként jelentkező embereken folytatták a teszteket, közvetlen orvosi felügyelet alatt.

Ebben a fázisban a hatóanyagot általában nagyon alacsony dózisban kapják a kísérleti alanyok, jóval kisebb mennyiségben, mint ami később a gyógyszerbe kerül.

Franciaországban még sosem történt ilyen baleset.

A párizsi ügyészség gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indított eljárást. Az egészségügyi tárca is vizsgálatot rendelt el a tesztelés körülményeinek, eszközeinek és megszervezésének tisztázására.

A francia egészségügyi miniszter korábban azt közölte, hogy a tesztelt gyógyszer elsősorban szorongás és hangulatzavarok kezelésre szolgál. A molekulát előzetesen állatokon, köztük

csimpánzokon is tesztelték.

Az első hírek arról szóltak, hogy a balesetet okozó készítmény egyik összetevője a kannabisz volt, de ezt az információt a francia egészségügyi minisztérium cáfolta. A kannabisz Európa több államában - így Magyarországon is - illegális kábítószernek számít. A megbetegedések hírére azonnal leállították a tesztet, a kísérlet résztvevőit pedig szigorú orvosi vizsgálatra rendelték be.