Levágta a felesége orrát egy férfi

Vágólapra másolva!
Egy vita után levágta a felesége orrát egy férfi Afganisztán északi részén. Afganisztánban széles körben elterjedt a családon belüli erőszak.
Vágólapra másolva!

A 22 éves Reza Gult hétfő reggel szállították kórházba Farjáb tartomány székhelyén, Maimanában. Az intézet igazgatója elmondta, hogy a fiatal nő rengeteg vért vesztett. Hozzátette: most azt próbálják elintézni, hogy Törökországba szállítsák további kezelésre. Az eset Farjáb tartományban, a tálibok ellenőrzése alatt álló Sar Sar nevű faluban történt vasárnap.

Gul férje, a 25 éves Mohamed Kán azóta már elmenekült a településről.

A kormányzó szóvivője közölte, hogy a rendőrség a helyi biztonsági erők és a hírszerzés támogatásával körözi a férfit. A tálibok is kutatnak utána, és szóvivőjük szerint, ha megtalálják, a saríának (iszlám jogrend) megfelelően járnak el ellene.

Nőtt az erőszakcselekmények száma

A férfi három hónappal ezelőtt tért haza Iránból, és azóta

rendszeresen ütötte és kínozta a feleségét.

A család problémáinak megoldása érdekében a helyi tálib vezetés is próbált közvetíteni, és Kán állítólag meg is ígérte nekik, hogy nem fogja többé bántalmazni házastársát. Hafizullah Fetrat, a farjábi tartományi emberi jogi bizottság vezetője elmondta, hogy a térségben tavaly legalább 30 százalékkal nőtt az erőszakcselekmények száma. "Ez nem csak Farjábban van így, az ország északi térségének egészére jellemző" – mutatott rá. A Türkmenisztánnal határos Farjáb tartomány a legszegényebb afgán régiók egyike, ahol sokan a kormány élelmiszersegélyére szorulnak. A korrupció is virágzik, és többen arra panaszkodnak, hogy a tisztségviselők ráteszik a kezüket a segélyekre.

Tulajdonuknak tekintik a feleségüket

Afganisztánban széles körben elterjedt a családon belüli erőszak, és nem először hallani arról, hogy levágják egy nő orrát. 2010-ben sokkolta a világot Bibi Aisa esete, aki levágott orral jelent meg az amerikai Time magazin címlapján. Esetében is a férj követte el a rémtettet. Heather Barr, a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet munkatársa szerint

Afganisztánban a nők elleni erőszak elkövetői által élvezett büntetlenség hozzájárul ahhoz,

hogy a férfiak a saját tulajdonuknak tekintik feleségüket, és úgy gondolják, hogy elfogadható az erőszak alkalmazása velük szemben.