Ezrek tüntettek Varsóban

2016.01.23. 23:24

A fagyos idő ellenére ezrek tüntettek szombaton Varsóban és harmincnál is több más lengyel városban, hogy megvédjék a szabadságot, amelyet szerintük a tavaly októberben kormányra került konzervatív erők fenyegetnek.

"Meg akarjuk őrizni a demokráciánkat és a szabadságunkat" - szögezte le Mateusz Kijowski, a Demokrácia Védelmének Bizottsága (KOD) nevű civil szervezet alapítója. Ez a csoportosulás tavaly ősszel spontán módon jött létre, hogy tiltakozzon az októberben hatalomra került, Jaroslaw Kaczynski vezette Jog és Igazságosság párt (PiS) vitatott lépései miatt, s azóta már számos tüntetést szervezett. 

Csak Varsóban több ezren gyűltek össze a miniszterelnök hivatala előtt, majd átvonultak az államfői palotához. (Andrzej Duda köztársasági elnök szintén a PiS jelöltjeként került erre a posztra.) A tüntetők lengyel és EU-s zászlókat vittek magukkal, s olyan feliratokat, mint például "Nemet mondunk a putyinizálódásra, a (rendőri( megfigyelésre, a kommunizmusra", illetve "Kaczynski, menj Magyarországra!", s "Szeretem az EU-t, ide értve Németországot is!" Ez utóbbi feliratokkal arra céloztak, hogy a bírálók szerint az új kormány Orbán Viktor politikáját másolja a különböző intézmények közötti hatalmi egyensúly felszámolásával, illetve németellenes kijelentéseket tesz. 

 

A Demokrácia Védelmének Bizottsága (KOD) nevű civil szervezet támogatói a kormányellenes tüntetésen

Forrás: MTI/EPA/Jacek Turczyk

"Emlékszem a kommunista korszakra, s nem akarom, hogy mindez megismétlődjön, miközben mindez már kezd erre emlékeztetni" - mondta az AFP francia hírügynökségnek az egyik tüntető, egy korábban kutatóként dolgozó nyugdíjas. 

A varsói tüntetésen a Reuters brit hírügynökség beszámolója szerint magyar ellenzéki aktivisták is részt vettek, köztük Gulyás Balázs, aki a netadó elleni 2014-es magyar tiltakozó megmozdulás szervezője volt. Gulyás a tüntetők előtt felszólalva leszögezte: "Jaroslaw Kaczynski Orbán Viktort akarja követni. Úgyhogy nekünk, magyaroknak figyelmeztetnünk kell Önöket: bármit is ígér Kaczynski, ez az út az autokrácia, a gazdasági lemaradás, a középosztály leszakadása és a növekvő szegénység felé vezet."  

Ezek a tüntetések válaszként születtek a kormányra került PiS új törvényeire, így például az alkotmánybíróság és a közmédia átalakítására. Az Európai Bizottság ezek miatt a múlt héten előzetes vizsgálatot indított Lengyelország ellen, az Európai Parlament pedig egy vitát szentelt a lengyelországi jogállamiság témájának kedden Strasbourgban.

 

A hideg idő ellenére ezrek tüntettek a kormány ellen

Forrás: MTI/EPA/Jacek Turczyk

Beata Szydlo lengyel miniszterelnök Strasbourgban a plenáris vitán elutasította, hogy a PiS sértené a jogállamiság elveit, és kitartott amellett, hogy kormánya tiszteletben tartja az alkotmányt, valamint az európai szabályokat és szerződéseket.

A lengyelországi demokratikus átalakulás szimbóluma, Lech Walesa volt lengyel elnök, a kommunista rendszer megdöntésében kulcsszerepet játszó Szolidaritás szakszervezeti föderáció egyik alapítója és első vezetője viszont azzal vádolta meg egy péntek esti tévényilatkozatában a PiS-t, hogy az alkotmánybíróságot, a közszolgálati médiát és más demokratikus intézményeket érintő, nagy vitát kiváltó intézkedéseivel tönkreteszi az országot. Szydlo kijelentésére pedig azzal reagált: "még soha életemben nem hallottam ekkora hazugságot."

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Most
Top 12 óra