A kurdok is részt vesznek az új török alkotmány megalkotásában

2016.01.24. 20:05

A törökországi kurd kisebbséget képviselő párt is részt vesz az új török alkotmány megalkotásában. Erdogan pártja több hatalmat adna az elnöknek, az ellenzékiek a kisebbségi- és szabadságjogokat erősítenék.

A törökországi kurd kisebbség érdekeit képviselő Népi Demokratikus Párt (HDP) is részt vesz a leendő török alkotmány megalkotásában - jelentette vasárnap az Anadolu állami hírügynökség.

Selahattin Demirtas szerint a kibékülés lehetőségét keresik majd

Forrás: AFP/Stephane De Sakutin

A HDP vasárnapi ankarai kongresszusán jelezte, hogy részt vesz annak a parlamenti bizottságnak a munkájában, amelyet Törökországban új alaptörvények előkészítésére hoztak létre és amelyet most majd ismét felállítanak.

Erős elnöki rendszert akar az AKP

A folyamat során a párt három küldötte arra törekedne, hogy

fékezze a kormányon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) egy erős végrehajtó elnöki rendszer kialakítására irányuló törekvéseit.

Ugyan a leendő alkotmány pontos tartalmáról viták folynak, az AKP széles pártközi támogatást élvez az alaptörvény átalakításában.

A jelenleg érvényes alkotmányt még 1982-ben, a katonai puccsok idején fogadták el.

Az elnök kérte fel őket

Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök és az általa 2001-ben alapított AKP a jelenleginél nagyobb politikai hatalommal ruházná fel az államfőt.

Az ellenzéki erők azonban inkább a kisebbségi jogok és a demokratikus szabadságjogok fejlesztését helyeznék előtérbe.

A három nagy ellenzéki pártot Ismail Kahraman, a parlament elnöke január elején kérte meg arra, hogy csatlakozzon az alaptörvényt előkészítő bizottság munkájához, de a HDP csak most döntött a kérdésben.

A kibékülés lehetőségét keresik

"Részt veszünk az alkotmányozás folyamatában, bár az AKP-val számos területen nézeteltéréseink vannak" - mondta Selahattin Demirtas. A HDP társelnöke azt is hozzátette, hogy a különbségek ellenére és bárminemű előítélet nélkül a kibékülés lehetőségeit keresik majd.

Ertugrul Kürkcü, a HDP izmiri képviselője jelezte, hogy a leendő alkotmánnyal kapcsolatos javaslatuk nagyobb hatalmat biztosítana a helyi hatóságoknak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK