Húsz kurd fegyverest öltek meg a török biztonsági erők

nk20151215
A török kormány ellen tüntető kurdok felett robban egy könnygázgránát a délkelet-törökországi Diyarbakirban. A kurd nagyváros Szur nevű kerületét, ahol két hete kijárási tilalom van érvényben, már több mint tízezer lakos hagyta el a Kurdisztáni Munkáspárt fegyveresei és a török biztonsági erők között zajló utcai harcok kirobbanása óta
Vágólapra másolva!
A Kurdisztáni Munkáspárt húsz fegyveresével végeztek a török biztonsági erők Diyarbakirban. A kurd várost több száz civil hagyat el az összecsapások előtt. 
Vágólapra másolva!

Húsz lázadóval végeztek a török biztonsági erők szerdán a főleg kurdok lakta Délkelet-Törökországban a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyvereseivel folytatott összecsapásokban - közölte a török vezérkar.

Diyarbakir város Sur negyedében

három katona és egy rendőr meghalt,

hat megsérült, miután a PKK tagjai automata fegyverekkel és gránátvetőkkel tüzet nyitottak a biztonságiakra.

Helyiek százai - egyesek források szerint több mint kétezren -, köztük gyerekek és idősek menekültek el a kurd város 24 órás kijárási tilalom sújtotta történelmi negyedéből, amikor lövöldözéstől, robbanásoktól és rendőrségi helikopterek zajától visszhangzott a környék.

Kiterjesztették a kijárási tilalmat

A vezérkar szerint a PKK tizenegy felkelője halt meg a szíriai határhoz közel fekvő Cizre településen, további kilenc pedig kedden Surban.

A biztonsági erők közel 600 fegyverest "semlegesítettek" ezen a két helyszínen,

amióta 2015 decemberében a hadsereg kiterjedt támadást indított a térségben tevékenykedő lázadók ellen.

A kurdok lakta Diyarbakirt már több tízezren hagyták el Forrás: MTI/EPA/-

Diyarbakir tartomány kormányzója öt további körzetre kiterjesztette a kijárási tilalmat, így a biztonsági erők eltávolíthatják a PKK barikádjait és robbanószerkezeteit.

Júliusban újultak ki a harcok

Törökország, az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetnek tekinti a kurdok autonómiájáért küzdő Kurdisztáni Munkáspártot.

Jogvédő szervezetek aggodalmuknak adtak hangot az összecsapások civil áldozatainak száma miatt.
A kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) szerint

Törökország délkeleti részén két és fél év fegyverszünet után 2015 júliusában kezdődtek újra a harcok. A PKK 1984-ban indított kormányellenes felkelése óta már mintegy 40 ezren vesztették életüket a konfliktusban.

A magyarországon élő kurdok kedden tüntettek a Parlament előtt. A szervezők azt írták, hogy így akarnak tiltakozni a török állam által a kurd nép ellen elkövetett hónapok óta tartó támadások, mészárlások ellen.