Közel az egyezség London és Brüsszel között

2016.02.01. 06:43

Bár nem jutott egyezségre David Cameron brit miniszterelnök és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, a Downing Street szerint jelentős előrelépést sikerült elérni a London által igényelt reformok ügyében. A megállapodás tervezete már kedden a társállamok elé kerülhet. 

Nem jutott egyezségre a brit kormány által Brüsszeltől követelt szabályozási reformokról vasárnap este tartott londoni megbeszélésén a brit miniszterelnök és az Európai Tanács elnöke. A Downing Street szerint ugyanakkor igen

jelentős előrelépést sikerült elérni a reformok ügyében, és már kedden az uniós társállamok vezetői elé kerülhet a megállapodás szövegtervezete.

David Cameron eltökéltForrás: AFP/Justin Tallis

David Cameron a londoni miniszterelnöki rezidencián fogadta munkavacsorán Donald Tuskot. A megbeszélés elsődleges, de nem kizárólagos témája az Európai Unió társállamaiból Nagy-Britanniába érkező munkavállalók szociális ellátásának London által igényelt korlátozási lehetősége volt.

Nincs egyezség

A megbeszélés után, vasárnap éjjel Tusk távozott a londoni miniszterelnöki hivatalból, és csak annyit mondott az ott várakozó újságíróknak, hogy nincs egyezség.Nem sokkal később, a Twitteren közzétett üzenetében ezt úgy egészítette ki, hogy "egyelőre" nincs egyezség, és hozzátette, hogy a következő 24 órában "intenzív, döntő fontosságú munka" következik.

Cameron a Twitteren azt írta, hogy "jó találkozót" tartott Tuskkal, aki további 24 órányi tárgyalásba egyezett bele a megállapodástervezet közzététele előtt.

Cameron teljesítheti ígéretét

Tusk még a Downing Streeten tartott munkavacsora előtt közvetlenül megjelent Twitter-üzenetében közölte: a megállapodásnak az EU mind a 28 tagállama számára elfogadhatónak kell lennie, és az alapvető uniós szabadságjogok kérdésében nem lehetséges kompromisszum.

A Downing Street szóvivője hétfő hajnalban, Cameron és Tusk megbeszélése után azonban igen derűlátó nyilatkozatot tett közzé. Az illetékes szerint "komoly haladást" sikerült elérni, különösen a brit kormányfő és az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker pénteki brüsszeli találkozója utáni 48 órában.

A brit kormányfői hivatal szóvivője felfedte: a brüsszeli bizottság olyan megállapodási szövegtervezetet tett le az asztalra, amely egyértelműen leszögezi, hogy Nagy-Britanniában máris teljesülnek a külföldi EU-munkavállalók szociális ellátásának szigorításához szükséges feltételek.A Downing Street szóvivője szerint ez "jelentős áttörés", amely azt jelenti, hogy Cameron teljesítheti a külföldi EU-munkavállalók munkaviszonyhoz kötött szociális ellátásának korlátozására tett ígéretét.

Van még teendő

A brit reformigények legvitatottabb eleme szerint az EU-társállamokból érkező munkavállalók csak négyévi folyamatos, legális nagy-britanniai munkaviszony után férhetnének hozzá a brit szociális ellátórendszer juttatásainak teljes köréhez.London mindemellett uniós szintű törvényben akarja rögzíttetni azt is, hogy

  • nem az euró az EU egyetlen fizetőeszköze,
  • az euróövezeti országok ne hozhassanak többségi, diszkriminatív jellegű döntéseket a valutaunión kívüli EU-tagállamok kárára,
  • és Nagy-Britanniára ne vonatkozzék az EU-integráció mind szorosabbra vonásának szerződéses kötelezettsége.

A Downing Street szóvivőjének közleménye szerint azonban ez utóbbi területeken még van teendő, ezért Cameron és Tusk egyetértett abban, hogy megéri a további időráfordítás.

Nyáron kiírnák a népszavazást

A szóvivő szerint hétfőn Brüsszelben "egész nap" szakértői szinten folytatódnak az egyeztetések. A Downing Street illetékese hozzátette: Tusk jelezte, hogy a megállapodás szövegtervezetét kedden terjeszti a tagállamok vezetői elé.Az időzítés most már meglehetősen szoros, hiszen a Downing Street által nem cáfolt értesülések szerint a brit kormány már júniusra ki akarja írni a brit EU-tagság jövőjéről tervezett népszavazást, ám ehhez mindenképpen szükséges lenne, hogy a február második felében esedékes brüsszeli EU-csúcson végleges formát öltsön Nagy-Britannia és az Európai Bizottság megállapodása a London által igényelt reformokról. A brit EU-referendumról elfogadott törvény 2017 végéig írja elő a népszavazás megtartását.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK