Trump elbukta az első csatát

Trump, Donald
Waterloo, 2016. február 1. A Republikánus Párt 2016-os elnökjelöltségére pályázó Donald Trump amerikai üzletember beszél egy választási kampányrendezvényen az Iowa állambeli Waterloo-ban 2016. február 1-jén, az államban kezdődő első hivatalos jelölőgyűlés napján. (MTI/AP/Paul Sancya)
Vágólapra másolva!
Donald Trump úgy nyilatkozott hétfő éjjel, mintha az iowai jelölőgyűléseken nem is veszített volna a republikánusok versenyében, Hillary Clinton győzelme sem volt teljesen biztos még késő este a demokraták táborában, mivel előnye folyamatosan apadt.
Vágólapra másolva!

Nagy vereséget szenvedett Donald Trump - így értékelik az amerikai elemzők a hétfői iowai jelölőgyűlés éjszakájának első végleges eredményét. Donald Trumpot Ted Cruz szenátor győzte le: a konzervatív texasi szenátor a szavazatok 28 százalékát szerezte meg, míg Donald Trump csak 24 százalékot kapott. Ráadásul a muzulmánok beutazását korlátozni akaró Trump immár

a harmadik helyre látszik visszacsúszni Marco Rubio floridai szenátor mögött.

Trump ennek ellenére nem jelentette be visszalépését. "Köszönöm, szeretlek titeket!" - mondta mosolyogva, amikor az eredményhirdetés után beszédet mondott.

Mintha győzött volna

Mindenkinek gratulált a republikánus táborban, még az elnökjelöltségért folytatott küzdelemből éppen kiszálló Mike Huckabee arkansasi exkormányzónak is.

Trump úgy beszélt, mintha győzött volna Forrás: MTI/AP/Paul Sancya

"Előre megmondták nekem a kampányszakemberek, hogy Iowában nem végezhetek az első tíz között, így hát több mint elégedett vagyok a második hellyel" - fogalmazott a feleségével és gyermekeivel megjelenő New York-i nagyvállalkozó. "Örülünk annak, ahogyan a dolgok alakultak" - mondta Trump, majd mosolyogva hozzátette: "Azt hiszem, sokszor jövök még ide, lehet, hogy veszek magamnak egy farmot Iowában".

További terveiről azonban egyetlen szót sem ejtett.

"A jó Isten áldja meg Iowa remek államát" - Ted Cruz texasi szenátor ezzel kezdte győzelmi beszédét. Azt is mondta, hogy "aki Iowában győz, az az Egyesült Államok elnökválasztását is megnyeri". Szerinte ő nem a "washingtoni politikai osztály" és a lobbisták választottja, hanem az amerikai nép jelöltje lesz a republikánus oldalon. Arról is beszélt, hogy a hétfő este azoknak az amerikaiaknak a győzelme, akik viselték az elmúlt Obama-évek terhét.

Cruz szerint kampánya amerikaiak millióinak mozgalma lett, mindazoké, akik azt akarják, hogy Amerika visszatérjen a szabad piachoz, az alkotmányos szabadsághoz és a zsidó-keresztény értékekhez. "Igen, képesek vagyunk rá" - kölcsönözte Barack Obama elnök nyolc évvel ezelőtti kampányszlogenjét a konzervatív politikus.

Holtverseny a demokratáknál

A demokratáknál szorosabban alakul az eredmény. Hillary Clinton egykori külügyminiszter minimális előnnyel, egy százaléknál is kisebb szavazatarány-különbséggel nyert Bernie Sanders előtt.

Hillary Clinton beszédében általános egészségbiztosítást, a klímaváltozás káros következményeinek visszaszorítását és az azonos neműek házasságkötési jogának megteremtését ígérte. A demokraták elnökjelöltségre esélyes politikusa úgy fogalmazott: a demokratáknak össze kell fogniuk a republikánusok víziója ellen, egységre szólította pártja híveit, és azt mondta: nem engedhetik meg, hogy a republikánusok megosztó politikája érvényesüljön.

Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter köszönti támogatóit férje, Bill Clinton volt amerikai elnök és lánya, Chelsea társaságában Forrás: MTI/EPA/Craig Lassig

"Látszólag holtversenyben vagyunk" - ezt mondta a Clinton után hívei előtt megjelenő Bernie Sanders. A vermonti szenátor meghatottnak mondta magát, amiért 3,5 millió amerikai küldött anyagi hozzájárulást a kampányhoz vagy jelentkezett önkéntesnek. "Nagyon büszke vagyok rá, hogy a miénk az egyetlen csapat, amelynek nincs politikai akcióbizottsága, nem kap pénzt nagyvállalatoktól és nagybankoktól" - mondta Sanders.

Ismét kiállt amellett, hogy Amerika ne a milliomos döntéshozók országa legyen, hogy ne a Wall Street spekulánsai irányítsák az amerikai gazdaságot, hogy olyan gazdaság épüljön ki, amely a dolgozó családokat segít, nem csak a milliárdosokat.