34 menekült fulladt az Égei-tengerbe

Vágólapra másolva!
Két balesetben legalább 34 menekült fulladt az Égei-tengerbe. Törökországból tartottak Görögországba, de felborult a hajójuk.
Vágólapra másolva!

Legalább 34 menekült fulladt a tengerbe a török partoknál, amikor két hajójuk felborult - írja a BBC.

Az egyik hajó - amely a görög Leszbosz szigetre tartott - az Edermit-öblöt elhagyva borult fel. Egy migránst egy halász mentett ki a vízből, további hármat a török parti őrség.

A hajón lévők közül legkevesebb 23-an vízbe fúltak, 13-an pedig eltűntek.

A parti őrség helikoptereket is bevont keresésükbe.

A másik hajó Dikili partszakaszának közelében borult fel. A rajta lévők közül három embert sikerült kimenteni, 11-en meghaltak. A menekültek Törökországból Görögországba tartottak.

Tavaly több mint 900 ezer ember érkezett Szíriából, Afganisztánból és más államokból Törökországon keresztül Görögországba a tengeren át életveszélyes vízi járműveken.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet adatai szerint

az idén már 374 migráns vesztette életét a Földközi-tengeren,

megpróbálva átkelni Görögországba vagy Olaszországba.