Kivégezték az észak-koreai vezérkari főnököt

2016.02.10. 14:23

Kimaradt egy felsorolásból, ezért feltételezik, hogy már nem is él az észak-koreai hadsereg vezérkari főnöke. Szöulban csak találgatnak, hogy korrupció miatt vagy politikai okokból végezték-e ki.

Korrupció miatt kivégezték az észak-koreai vezérkari főnököt – szöuli források szerint nagyjából akkor, amikor a múlt héten Kim Dzsongun vezetésével tanácskozott a Koreai Munkapárt és a katonai vezérkar. 

Észak-koreai katonai vezetők egy hadgyakorlaton. Nem nyugdíjasállás

Forrás: AFP/Korea Pool

Ri Jongdzsil 2013 óta volt a hadsereg vezérkari főnöke, és januárig rendszeresen elkísérte Kim Dzsongunt a hadgyakorlatokra. A párt és a vezérkar közös tanácskozásán azonban már nem volt jelen,  és nem volt ott azokon az eseményeken sem, amelyeken a sikeres műholdfelbocsátást ünnepelték. A Rodong Szinmun című lap Ri Jongdzsil helyett Ri Mjongszu tábornokot említette a résztvevők között. Dél-Koreában ezért feltételezik, hogy Ri Mjongszu, az eddigi nemzetbiztonsági miniszter lehet az új vezérkari főnök. 

Nem tudják, hogy miért

Szöulban több hipotézis is kering. Elképzelhetőnek tartják például, hogy Ri Jongdzsil ellenezte Kim Dzsongun gyakorlatát, hogy pártvezetőket nevez ki katonai pozíciókba. Azt sem zárják ki, hogy a pártvezetésen belül összeesküdhettek a vezérkari főnök ellen.  „Ri Jongdzsil elvhű ember volt, így úgy tűnik, Phenjan ürügyeket keresett kivégzésének igazolására” – mondta a meg nem nevezett dél-koreai forrás. 

Nincs egy éve, hogy Kim Dzsongun kivégeztette védelmi miniszterét.  Szöulban ezt úgy magyarázzák, hogy Kim Dzsongun „dühös a hadsereg vezetésére”, és „folytatja rémuralmát”. Az országot vezető fiatal diktátor 2011 óta többször is lecserélte a katonai vezetést, bár nem végeztetett ki mindenkit: volt, hogy az eltűnt tisztségviselő egy idő után ismét felbukkant a nyilvánosság előtt, írja a Reuters. 

Nem mindenkinek volt ilyen szerencséje: tavaly a védelmi minisztert légvédelmi ágyúval végezték ki. Az észak-koreai média csak elvétve számol be a kivégzésekről és a tisztogatásokról – Jang Szongtek, Kim Dzsongun nagybátyjának esete a kivételek közé tartozott.

A mostani vezérkari főnök kivégzéséről a dél-koreai lapok számoltak be, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. A Reuters forrása azt sem akarta elmondani, hogyan szerezte meg Szöul a kivégzésről szóló információt. A dél-koreai hírszerzés sem akarta kommentálni vagy megerősíteni a hírt.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Most
Top 12 óra