Lejtőre került Robert Fico

2016.02.10. 16:37

Harmadik hónapja esik Ficóék támogatottsága, a Focus közvélemény-kutató intézet hosszú idő után először mérte 35 százalék alatt a Smert. Hét párt juthat be a szlovák parlamentbe, az Magyar Közösség Pártja nincs köztük.

Októberben és novemberben még 39 százalékon álltak, ám azóta folyamatosan csökken a támogatottságuk. Tavaly év végén úgy tűnt, Ficóék ismét akár egyedül is kormányt alakíthatnak március után, ám a mostani eredmények alapján legalább egy, de akár két koalíciós partnerre is szükségük lehet, ha továbbra is irányítani akarják az országot – olvasható az Újszó.com oldalán

A Focus friss felmérése szerint – az adatokat február első hetében gyűjtötték – a Smer 34,1 százalékon áll, ezzel 62 képviselői helyet szerezne (76 a minimális kormánytöbbség). Januárban két mérése is volt a Focusnak, az egyikben 37, a másik során 36,3 százalékon állt a Smer. Továbbra is jól áll viszont a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), a szavazatok 8,1 százalékát kapnák. 

Robert Fico pártjának támogatottsága egyre csökken

Forrás: MTI/EPA/Filip Singer

Megtorpant a Sie» növekedése is, 13,7 százalékon állnak. A Híd 8 százalékon áll, Bugáréknak 14 képviselője lehetne (most is ennyi van). A Magyar Közösség Pártjának az utóbbi egy év leggyengébb eredményét mérte a Focus: csak 3,6 százalékot. Januárban 3,9, illetve 3,8 százalékot mértek Berényi Józseféknek. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Most
Top 12 óra