Két kórházat bombáztak le Szíriában

Vágólapra másolva!
Valószínűleg orosz légicsapások értek két kórházat Szíria északi részén, amelyet az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi segélyszervezet támogat. 
Vágólapra másolva!

Maraat-al-Numan szükségkórházát gyakorlatilag a földdel tették egyelővé a légicsapások – jelentette be Mirella Hodeib, a szervezet egyik szóvivője. Ő nem tudta megmondani, hányan haltak meg, a szervezet Twitter-oldalán olvasható bejegyzés szerint nyolc alkalmazottjukat keresték.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű, brit központú szervezet úgy tudja, hogy kilenc ember halt meg a támadásban, köztük egy gyermek, és több tucatnyian megsebesültek – jelentette az AP és az AFP.

Rakéták az iskolára

A szervezet valószínűsíti, hogy a támadást orosz gépek hajtották végre.

Támadás ért egy másik kórházat is hétfőn; a török határ közelében található Azazban több rakétatalálat ért egy iskolát és egy gyerekkórházat, amelyet szintén az Orvosok Határok Nélkül üzemeltetett.

A lázadók kezén lévő városban legalább 14 ember vesztette életét.

Az Orvosok Határok Nélkül mintegy 150 kórházat támogat Szíriában – jegyezte meg a Times of Israel.