Német közgazdászok nem bíznak a bevándorlás előnyeiben

Vágólapra másolva!
A német közgazdászok többsége szkeptikus a tömeges bevándorlás gazdasági előnyeit illetően a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének a Frankfurter Allgemeine Zeitung megbízásából készített tanulmánya szerint.
Vágólapra másolva!

Az ifo gazdságkutató intézet 220 német közgazdászprofesszor megkérdezésével készített felmérése arra a megállapításra jutott, hogy a relatív többség,

40 százalék szerint a tömeges bevándorlásnak negatív, 23 százalék szerint pedig pozitív hatása lesz a német gazdaságra.

A fennmaradó rész nem alkotott határozott véleményt. Az ifo felmérésről kiadott közleménye rámutat, hogy a német közgazdászok többsége a jelek szerint nem osztja David Folkerts-Landau, a Deutsche Bank vezető közgazdászának azt az optimista álláspontját, miszerint a mostani tömeges bevándorlás a legnagyobb gazdasági lehetőség a német újraegyesítés óta.

Csökkenteni kell a minimálbért

A felmérésben a közgazdászok 56 százaléka volt azon a véleményen, hogy az alacsony szakképzettséggel rendelkező menedékkérők integrálásának megkönnyítése érdekében csökkenteni kell a minimálbért, míg 37 százalékuk ellenezte azt. Néhányan közülük külön hangsúlyozták, hogy

a minimálbér csökkentése szociális feszültségeket keltene a német lakosság körében.

A megkérdezett közgazdászok 46 százaléka "teljes mértékben egyetért" a schengeni övezet határai megerősítésének a szükségességével, 30 százalékuk pedig "többé-kevésbé egyetért" vele. Meglepő eredményt hozott a migránsok elszállásolásának, ellátásának és felügyeletének finanszírozási módjáról a közgazdászprofesszoroknak feltett kérdés.

45 százalékuk kötvénykibocsátásra szavazott, 36 százalékuk pedig adóemelésre.

Jóval többen tehát az ország nemzetközi hozzájárulásának csökkentését, illetve a nyugdíjkorhatár emelését javasló 22 százaléknál, vagy a társadalombiztosítási kiadások csökkentését javasló 21 százaléknál, és az egyéb más költségvetési szigorítást javasló 16 százaléknál.

Gyenge a német politika

Más országokéval összevetve a német bevándorlási politika összességében meglehetősen gyenge minősítést kapott a professzoroktól. A legjobbnak a szakképesítést előtérbe helyező kanadai és ausztrál bevándorlási politikát nevezték meg. A mostani felmérésben a harmadik görög mentőcsomagról is kikérték a német közgazdászprofesszorok véleményét. Hetven százalékuk szerint a csomag csak időhúzás, nem járul hozzá az ország stabilizálásához és nem oldja meg a strukturális problémákat. Ötven százalékuk szerint Görögországnak egy későbbi visszatérés lehetőségét nyitva hagyva ki kellene lépnie az euróövezetből. A professzorok

57 százaléka túlzottnak tartja az Európai Központi Bank mennyiségi monetáris enyhítő politikáját,

41 százalékuk pedig az euró-alapkamat emelését tartja szükségesnek.