Lech Walesa elismerte, hogy hibázott

Horizontal Former Polish President and Nobel Peace Prize laureate Lech Walesa speaks during a during press conference  in Caracas on February 18, 2017. AFP PHOTO/JUAN BARRETO / AFP / JUAN BARRETO
Lech Walesa
Vágólapra másolva!
Az ügynökmúlttal gyanúsított Lech Walesa volt lengyel államfő legújabb nyilatkozatában megismételte, hogy nem működött együtt a kommunista állambiztonsággal, soha nem adott szóbeli vagy írásbeli jelentéseket, és nem fogadott el pénzt ennek fejében, de elismerte, hogy "hibát követett el".
Vágólapra másolva!

A Nobel-békedíjas Walesáról, a Szolidaritás független szakszervezet alapítójáról és első elnökéről, későbbi államfőről csütörtökön azt tette közzé a nácizmus és kommunizmus bűntetteit kutató lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN), hogy a néhai Czeslaw Kiszczak kommunista belügyminiszter özvegye által átadott dokumentumok között megtalálható egy Walesa által aláírt, "Bolek" titkosügynöki fedőnéven folytatandó együttműködésről szóló nyilatkozat, egy terjedelmes beszervezési és munkadossziéval együtt.

Walesa tagad

A jelenleg Venezuelában tartózkodó Walesa pénteki blogbejegyzésében tagadta ügynökmúltját, de azt állította:

"hibát követett el", de "nem olyan jellegűt".

A hiba mibenlétét nem árulta el, amit egy meg nem nevezett "tettesnek" adott ígérettel indokolt. "Még él a tettes, akinek közzé kell tennie az igazságot, és számítok is erre" - írta Walesa.

Lech Walesa Forrás: AFP//Juan Barreto

Jegyzetei voltak

A hajdani munkásvezér a nap folyamán újabb bejegyzést is közölt, melyben azt állítja: jelentésekként használhatták fel azokat a jegyzeteit, amelyeket a rendszerváltás előtti számos házkutatás során foglaltak le tőle a hatóságok. "Az egyik házkutatáskor lefoglalták egy kézzel írott, 1970 decemberében kelt személyes beszámolómat, amely neveket és viselkedéseket is tartalmazott" - írta Walesa.

Elsőre hitelesnek minősítették

Lengyelországban hatalmas visszhangot keltett, hogy az IPN a héten hatdoboznyi, feltehetően kommunista állambiztonsági iratot vett át Czeslaw Kiszczak néhai kommunista belügyminiszter házában, miután Czeslaw Kiszczak, az 1981-es hadiállapot bevezetése egyik fő felelősének özvegye felajánlotta neki a férje által otthonukban tartott dokumentumok pénz fejében történő átadását. A Walesára vonatkozó dossziékat az IPN levéltárosai által megtekintett első dobozban találták, és előzetesen hitelesnek minősítették, bár történészi elemzésnek még nem vetették alá.

Nem ez az első vád

Walesát egyes lengyel történészek - köztük egy 2008-ban megjelent könyvben Piotr Gontarczyk és Slawomir Cenckiewicz, a központi katonai levéltár jelenlegi igazgatója - az utóbbi években

többször azzal vádolták, hogy Bolek fedőnéven a kommunista állambiztonsági szervek titkos ügynöke volt.

Walesa 1992-ben egy, a PAP hírügynökségnek adott nyilatkozatban beismerte, azóta viszont mindig tagadta ezt. 2000-ben a lengyel átvilágítási bíróság bizonyítékok hiányában úgy döntött, hogy Walesa nem volt ügynök.

Hány ilyen ház van még?

Andrzej Duda lengyel elnök csütörtökön elmondta: mindenki, aki Cenckiewicz és Gontarczyk Walesáról szóló, "igen kemény bizonyítékokon alapuló" könyvét olvasta, világosan látta, mik a tények. "Jellemző, hogy az 1989-es rendszerváltás után 27 évvel egy magánház szekrényében... titkos iratokra találnak" - jegyezte meg Duda, feltéve a kérdést:

Donald Tusk is megszólalt

Az üggyel kapcsolatban csütörtökön Donald Tusk, az Európai Tanács lengyel elnöke is állást foglalt. Szerinte az átadott iratok "megerősítik azt, amiről - talán nem mindig ügyesen és meggyőzően - Walesa is beszélt". Tusk úgy vélte: Walesa dossziéival úgy kellene bánni, hogy ez "ne sértse Lengyelország érdekeit".

Még a Szolidaritás előtt

Több lengyel kommentátor kiemelte, hogy az IPN által ismertetett dossziék az 1970-1976-os évekre, vagyis a Szolidaritás megalapítása előtti időszakra vonatkoznak, így a rendszerváltás jelképes alakjának nimbuszát nem rombolják le. Bronislaw Wildstein neves konzervatív publicista és író pénteken elmondta: nem biztos, hogy Walesát lejáratja a 70-es évek eleji, az 1970-es tengermelléki munkásfelkelés véres leverését követő "összeroppanás", mert

az ismert adatok szerint 1976-ban kihátrált az együttműködésből,

"ami viszont bátor és határozott tett volt". Walesa életrajzának jó oldalai is vannak, de "több kérdés megválaszolása nélkül nehéz egyértelmű ítéletet hozni" - szögezte le Wildstein.