Majdnem kidobták a kórházból, mert magyarul beszélt

ÉPÜLET FOTÓ FOTÓTÉMA lovas szobor MŰALKOTÁS templom városkép Kolozsvár, 2011. július 19.
A Bolyai Kezdeményező Bizottság munkatársai négynyelvű felirattal takarják le a vitatott történelmi idézetet tartalmazó táblát Mátyás király szoborcsoportja előtt Kol
Kolozsvár, 2011. július 19. A Bolyai Kezdeményező Bizottság munkatársai négynyelvű felirattal takarják le a vitatott történelmi idézetet tartalmazó táblát Mátyás király szoborcsoportja előtt Kolozsváron. Az általuk kihelyezett szöveg a III. (Nagy) István moldvai fejedelemmel való török elleni összefogást említi, az egymás ellen vívott moldvabányai csata helyett. MTI Fotó: Biró István
Vágólapra másolva!
Kiemelten foglalkozik az egyik kolozsvári román nyelvű portál a Mócok úti gyerekkórházban megalázott magyar lány ügyével. A kórházban azt történt, hogy egy ügyeletes orvos számonkérte egy 17 éves lányon a hiányos román nyelvtudását, és azzal is fenyegette, hogy kirakja az intézményből.
Vágólapra másolva!

A stiridecluj.ro „Egy kolozsvári orvos elutasította egy lány kezelését, mert csak magyarul beszélt” címmel ismerteti az olaszteleki Süketi Katikával történteket – olvasható a maszol.ro portálon.

Lekezelő volt, mert nem tudott románul

Ioan Dobrescu ügyeletes orvos számonkérte a 17 éves olaszteleki lányon a hiányos román nyelvtudását, lekezelően beszélt a hozzátartozóival, akiket azzal is megfenyegetett, hogy

kirakják őket az intézményből.

A lányt ellátták ugyan, azonban hozzátartozói a megalázó bánásmód miatt egy másik kórházba vitték további megfigyelésre. A hozzátartozók végül a Diszkriminációellenes Tanácsnál tettek panaszt.

Hálapénzt kapott

A stiridecluj.ro emlékeztetet arra, hogy a szóban forgó orvost 2012-ben 500 lejes hálapénz elfogadásán érték tetten az ügyészek. Ioan Dobrescut felmentette a kolozsvári bíróság, ám az ügyészek fellebbezése nyomán a táblabíróság 2014 decemberében visszaküldte alapfokra újratárgyalásra az ügyet, megváltoztatva a vádak jogi besorolását csúszópénz elfogadására. Jogerős ítélet még nem született.

A kolozsvári kórházban történt eset meglehetősen nagy vihart kavart Forrás: MTI/Biró István

Csak pénz ellenében műtött

A gazetadecluj.ro korábbi cikke szerint a sebészt a gyerekkórházba utalt egyik kisfiú felháborodott nagymamája jelentette fel 2012-ben a rendőrségen. A nő szerint Dobrescu csak akkor volt hajlandó megműteni az unokáját, amikor hozzátartozói jelezték, hogy ezt pénzben meghálálják.

A nagymama átadta a kért 500 lejt az orvosnak,

és a megjelölt bankjegyeket a rendőrök egy házkutatás során meg is találták az irodájában. A házkutatáson további, valutát is tartalmazó pénzes borítékok is előkerültek. Ioan Dobrescu azt állítja, nem akarta elfogadni a nagymamától az összeget, a nő erőszakkal dugta a zsebébe. Az irodájában talált többi pénzről azt mondta: borítékokban tartja a fizetését az irodájában.