Vágólapra másolva!
Donald Trump a szavazatok egyharmadának megszerzésével megnyerte az előválasztást Dél-Karolinában, és kiesett egy újabb vetélytársa: Jeb Bush közölte, hogy kiszáll a republikánus elnökjelöltségért folytatott küzdelemből. Hillary Clinton öt százalékkal kapott több szavazatot a nevadai kaukuszon, mint Bernie Sanders.
Vágólapra másolva!

A CNN jelentése szerint a szavazatok 90 százalékának összeszámlálása után Hillary Clinton 52,7 százalékát szerezte meg, vetélytársa, Bernie Sanders a 47,2%-át.

A szavazatok összesítését lassítja, hogy nagyon nagy volt a választói aktivitás, rengetegen mentek el szavazni. Elemzések szerint Clinton győzelméhez a női szavazók és a spanyol ajkú közösség „meghódítása” járult hozzá, míg Sanderst a fiatalok támogatták.

Trump második győzelme

A republikánusok Dél-Karolinában tartottak előválasztást. Trump immár a második államot söpörte be: a szavazatok 32,5 százalékát szerezte meg.

Két nagy vetélytársa mondhatni döntetlen eredményt ért el: Marco Rubio floridai szenátor 22,5, Ted Cruz texasi szenátor 22,3 százalékot szerzett.

Jeb Bush kiszállt

A volt floridai kormányzó csupán a szavazatok 8 százalékát szerezte meg. Bush, aki nagy reményekkel vágott bele a versenybe, szombaton közölte, hogy felfüggeszti a kampányt.

Az NBC News jelentése szerint Bushnak elfogyott a pénze és az ötletei is arra, hogyan szerezhetné meg az elnökjelöltséget egy olyan kampányban, amelyben a „kívülállók” agyagba döngölik a „hagyományos” politikusokat.