Schulz: Magyarország nem fogad be menekülteket

2016.02.21. 20:56

Magyarország egész biztosan nem vesz részt menekültkontingensek befogadásában, de más közép- és kelet-európai államokban van hajlandóság az együttműködésre – mondta Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke vasárnap a ZDF német országos közszolgálati televíziónak.

A német szociáldemokrata politikus azt mondta: Orbán Viktor magyar miniszterelnök „egyértelműen elhatározta, hogy a saját útját járja”. Ugyanakkor „valamennyi politikai kérdésben nagyon szorosan” Vlagyimir Putyin orosz elnök mellett áll – mondta az EP elnöke. 

Martin Schulz: Orbán Putyin mellett áll

Forrás: AFP/Georges Gobet

Martin Schulz elmondta, Magyarországgal ellentétben a térség más országai hajlandóak lehetnek menekültek önkéntes befogadására,  és ha sikerül végrehajtani a 160 ezer menekült tagállamok közötti elosztásáról hozott korábbi döntést, a térség országai gazdasági teljesítőképességükhöz mérten részt vehetnek majd menekültek befogadásában.

Portugália is jelezte, hogy kész az együttműködésre, és Spanyolország álláspontjában is változás figyelhető meg – mondta az EP elnöke a ZDF Berlin direkt című műsorában. Hozzátette: meggyőződése szerint meg lehet győzni újabb tagállamokat arról, hogy fogadjanak be menekülteket, ezért van esély a megállapodásra a március 6-án tartandó EU-Törökország csúcstalálkozón.

Schulz: Magyarország nem fogad be menekülteket

Forrás: AFP/Aris Messinis

Az elképzelés szerint az EU Törökországgal együttműködve biztosítja a görög-török uniós külső határt, visszaszorítva ezzel az illegális migrációt, és cserébe menekültkontingensek átvételével enyhíti a Törökországra nehezedő terhet.

Belpolitikai vita

Mint arról az Origo is beszámolt, a kormányszóvivő szerint az ellenzéki pártok egyszerűen hazudnak a pénteken zárult EU-csúccsal kapcsolatban, hiszen az Európai Tanács nem döntött a kötelező kvótákról. Ellenzéki oldalon több párt is azt követeli, hogy  a Fidesz-KDNP fizesse vissza a költségvetésbe  a kvóták elutasításáról szóló kampányuk költségeit. A Fidesz erre válaszolva azt közölte, nem változott korábbi álláspontja a betelepítési kvótákról, amit Magyarország Európai Bíróságon indított pere is jól mutat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Most
Top 12 óra