Bepanaszolta a feleségét, mert szidta Erdogant

Vágólapra másolva!
Saját feleségét panaszolta be egy török férfi, mert az asszony rendszeresen szidta a török elnököt. A nő válaszul beadta a válókeresetet.
Vágólapra másolva!

Panaszt emelt a hatóságoknál felesége ellen egy török kamionsofőr Recep Tayyip Erdogan török elnök megsértése miatt. Bosszantotta, hogy az asszony minden alkalommal

szitkok özönét zúdította az államfő fejére,

amikor Erdogan megjelent a televízió képernyőjén - írta a Yeni Safak török lap.

Lejegyezte a szidalmakat

A 40 éves kamionsofőr folyamatosan követelte a feleségétől, hogy hagyja abba az elnök szidalmazását. Felesége, akit szintén bosszantott a nyaggatás, azt válaszolta neki, hogy

A férj így is tett: bizonyítékként lejegyezte felesége válogatott inzultusait, majd benyújtotta panaszát az izmiri hatóságoknál.

Beadta a válókeresetet

A férfi a lapnak úgy nyilatkozott, állandóan kérdőre vonta nejét, miért szidja Erdogant.

- mondta a kamionsofőr, aki azt is hozzátette, hogy ha apja szidalmazta vagy sértegette volna az elnököt, ezt

neki sem nézte volna el,

és ugyanúgy panaszt emelt volna ellene.

Mindenesetre a 38 éves feleség jogi válaszlépései sem maradtak el: beadta a válókeresetet.