Kiröhögték a Twitteren az Iszlám Államot

Abdelhamid Abaaoud, ISIS, Iszlám Állam, propagandavideó
Abdelhamid Abaaod, a párizsi merényletek feltételezett szervezője
Vágólapra másolva!
Egy népszerű üdítőitallal imitálták az Iszlám Állam harcosai a vért a hamis támadásokat győzelemként bemutató videóikban – állítja egy rivális szervezet. Nem ez az első furcsaság a dzsihádisták fenyegető üzeneteiben: tavaly két japán túszra eset két irányból a napfény. 
Vágólapra másolva!

Kigúnyolták a twitterezők az Iszlám Államot, mert kiderült, hogy propagandavideóinak egy része hamisítvány. Egy rivális jemeni iszlamista csoport – az Iszlám Állam disszidensére hivatkozva – azt állítja, hogy a terrorcsoport forgatásain vérnek egy népszerű, piros színű üdítőitalt használtak.

Abdelhamid Abaaoud, a párizsi merényletek feltételezett szervezője Forrás: Origo

A twitterezőket leginkább inspiráló részben az ISIS egykori tagja arról beszélt, hogyan kérte meg a parancsnokokat egy mecset elleni áltámadásra.

A hamis felvételt aztán az Iszlám Állam valós katonai győzelemként állította be

írja a BBC.

Álhalottak

A férfi azt is elmondta, hogyan rendezték meg a támadást. Egyes jelenetekben például az Iszlám Állam harcosai halott jemeni lázadókat „játszottak el”,

a vér imitálásához pedig egy Vimto nevű üdítőitalt használtak.

Bár a videóban elhangzó állításokat lehetetlen ellenőrizni, a rivális dzsihádista csoportok Vimto Kalifátus hashtaggel több mémet is készítettek a történetből.

Egy képen például a Vimto kiszállítójaként ábrázolják Abu Muhammad al-Adanit, az Iszlám Állam szóvivőjét, más pedig azt írta, hogy

A Vimto nevű fűszeres gyümölcsital rendkívül népszerű a Közel-Keleten, és sokan isszák a Ramadan alatt is. A hígított italnak enyhén lilás színe van, de

az arab országokban kapható, koncentrált változat sötétebb árnyalatú,

nagyon hasonlít a vérre.

Napsütés két irányból, mozdulatlan homok

Tavaly januárban az Iszlám Állam két japán túsz kivégzésével fenyegető üzenetéről is azt állították a szakértők, hogy hamis, vagyis

nem a szabadban, hanem egy stúdióban készült.

Veryan Khan, a Terrorism Research and Analysis Consortium munkatársa akkor azt mondta az ABC News-nak, hogy a felvételen

mert a háttérben a homok meg sem mozdul.

Akkor Japánban egy külön oldalt hoztak létre, ahová a dzsihádistákat gúnyoló mémeket gyűjtötték.