Bányászok rekedtek a mélyben Oroszországban

Vágólapra másolva!
Kőzetrengés történt az észak-oroszországi Komi Köztársaságban lévő Vorkuta egyik szénbányájában, bányászok rekedtek a mélyben - közölte a helyi katasztrófavédelem. 
Vágólapra másolva!

A bányát üzemeltető Vorkutaugol vállalat közlése szerint a szerencsétlenségben ketten meghaltak, nyolcan megsérültek, és huszonnyolc férfit eltűntként tartanak számon.

A helyi katasztrófavédelem tájékoztatása szerint

a kőzetrengés következtében mintegy száztíz ember rekedt a bányában,

de a többségüket már sikerült kimenteni. A hatóságok közlése szerint a mentőszolgálat közel 360 munkatársát vetette be a bányászok kimentése érdekében.

Nem tudni, pontosan hányan vannak bajban

A mentőszolgálat egy szóvivője közölte, a bányában tartózkodókat folyamatosan hozzák a felszínre. Hangsúlyozta, egyelőre nem tudja megerősíteni a mélyben rekedt bányászok pontos számát.

A volt Szovjetunió területén találhatóak a világ legveszélyesebb bányái az elavult technikai felszereltség és az extrém mélység miatt. A hiányos biztonsági intézkedések miatt gyakran fordulnak elő súlyos balesetek.

2013 februárjában Vorkuta egy másik bányájában metángáz-robbanás történt, a balesetben 18 ember vesztette életét.