Gáza mellett már semmi sem normális

2016.03.02. 06:01

Van egy ember, akitől közvetlenül függ, hogy 1,85 millió palesztin legalább ahhoz hozzájusson, amit beengednek hozzájuk. Amíg a politikusok azon vitatkoznak, mi lehet a listán, ő a terepen tartatja be a szabályokat. Kíméletlenül, állandó veszélyben, de lelkileg talán még egészségesen. Nem állítjuk, hogy ez a környékbeli civilekre is igaz. Izraelben, a Gázai övezet mellett járt az Origo tudósítója.

Másfél-két évente egy háború, ezernyi halottal, békeidőben hetente egy rakéta, arra válaszul pedig légicsapás: ez a körforgás határozza meg a Hamász és Izrael viszonyát. Amióta az iszlamista mozgalom 2006-ban választást nyert Gázában, 2007-ben pedig kisöpörte a rivális Fatahot, az övezetbe nyomorított budapestnyi embert az izraeli blokád hermetikusan elvágta a külvilágtól.  Ordító jele ennek Gáza északi határa, Erez, amit még a 2006 előtti valóságra terveztek: a repülőtéri terminál nagyságú épület annak idején tízezernyi ingázót eresztett át nap mint nap, ma pedig egy gazosodó udvarú, visszhangzó hodály néhány katonai konténerrel.

A kihalt erezi átkelőFotó: Vörös Szabolcs - Origo

100 méterre a Hamásztól

Az átkelő közvetlen szomszédságában izraeli kibucok és mosávok vannak (a kettő majdnem ugyanaz, leegyszerűsítve annyi a különbség, hogy a mosávokban nem közös az ott élők bankszámlája). A Gázát Izraeltől elválasztó betonkerítéshez Netiv Haaszara fekszik a legközelebb, a mosáv déli házaitól mindössze pár száz méter az övezet, a magaslatokról simán átlátni a fal mellett gyakorlatozó hamászosokra.

Izraeli kilátás egy Hamász-gyakorlóterepreForrás: AFP/Jack Guez

A helyiek élete nagyjából egy évtizede az egy ezreléktől való félelem. A hátuk mögött ugyanis ott van a világ egyik legerősebb hadserege, a rájuk lőtt rakétákat pedig hajszálpontosan szedi le a légvédelmi rendszer, a Vaskupola. De mi van, ha...? A közösség főterén szirénák, távolabb a levegőbe eresztett felderítő ballonok.

Ilyen ballonokkal figyelik a határtFotó: Vörös Szabolcs - Origo

Építkezni is háborús logika szerint kell: óvóhely és megfelelően formatervezett tető nélkül építési engedélyt sem adnak ki. A buszmegálló mellett tarka betonbunker – mégiscsak iskolások állnak ott legtöbbször.

Betonbunker a buszmegálló mellettFotó: Vörös Szabolcs - Origo

Volt itt normális élet is

„Gyerekkoromban ha autószerelőhöz kellett menni, vagy csak egyszerűen humuszozni akartunk, mindig Gázába mentünk. Két tizenéves gyerekem van, egyszerűen nem értik, hogy volt, amikor ez megtörténhetett, de ettől még el kell mondani nekik, hogy volt itt normális élet is” – meséli egy Netiv Haaszara-i anyuka, Ila. Nehéz a szavába vágni, miközben a tőlük nem messze becsapódott rakétatorzót mutatja.

14 éve kapják őketFotó: Vörös Szabolcs - Origo

Az első találatot 2002-ben kapták, azóta pedig nagy rutinjuk van abban, hogy pár másodperc alatt az óvóhelyekre érjenek: Ez az igazi terror: a terrortól való félelem. A lelkünket akarják megtörni.”  A módszerek pedig egyre kifinomultabbak: a legutóbbi, 2014. nyári háború alatt 30 méter mélyre fúrt, kibetonozott Hamász-alagutakat tártak fel a lakóhelyüktől pár lépésre. Azzal azért tisztában vannak, hogy ezeket nem külső-gázavárosi kebabosok tervezték: „Fontos, hogy megkülönböztessük a civil palesztinokat a terroristáktól, mert nekünk még vannak olyan emlékeink, amik a gyerekeinknek már sosem lesznek.”

A békében reménykednekFotó: Vörös Szabolcs - Origo

És hogy az Ilához hasonlókat mi tartja a lakóhelyükön, arra viszonylag egyszerű a magyarázat: ha elmennének, az az ellenség győzelme lenne.

Akitől a gázai segély függ

60 kilométerre délre valami hasonló tarthatja a helyén Ami Sakedet, nekünk ugyanis pár perc után elegünk volt a helyből, amit vezet. Kerem Salom településtől nagyjából egy kilométerre, az egyiptomi–gázai–izraeli hármas határon működik az a logisztikai központ, ahol a Gázába tartó segélytranszportokat ellenőrzik.

A számok elképesztőek: tavaly 153 ezer kamiont kellett átvizsgálniuk, novemberben ugyanis az Izraellel pragmatikus viszonyt ápoló esz-Szíszi-féle egyiptomi vezetés lezárta a rafahi határ alatt futó alagutakat, amelyekben addig az áruforgalom nagyjából fele áramlott.

A segélyek is falak között járnakFotó: Vörös Szabolcs - Origo

Az izraeli átrakodótelep egy betonfal-labirintus, Saked, a védelmi minisztérium civil ruhás alkalmazottja kedélyesen kalauzol benne. A fal tetején igyekezzünk, tiszta az idő, ideális a mesterlövészeknek” – mondja, de még vagy tíz percig magyaráz a „védtelen” falszakaszon. Az a munkájuk, hogy a telepükre befutó szállítmányokat átvizsgálják, majd „ha minden kóser”, lepakolnak, és a saját kamionjaikon átszállítják Gáza külső határához, amit a Palesztin Hatóság (Izrael hivatalos tárgyalópartnere) ellenőriz; a Hamász-posztok pár száz méterrel beljebb vannak. Ottjártunkkor például épp egy marhaszállítmányt pakoltak át.

Terelik a marhákat az izraeli kamionokbaFotó: Vörös Szabolcs - Origo

Tavaly 750 csempészkamiont tartóztattak fel, de az a tapasztalatuk, hogy a sofőröknek fogalmuk sincs, mit szállítanak. Ugyanilyen feladataik vannak a Gázából érkező árukkal, bár a mennyiség értelemszerűen sokkal kisebb; Izrael elsősorban zöldséget és gyümölcsöt – köztük a közkedvelt gázai epret – importál a palesztinoktól.

Gázai eperföldek. Képünk illusztráció 2013-bólFotó: Vörös Szabolcs - Origo

Nem egy Teréz anya

Ami Saked nem ma kezdte: 18 éves korában már fegyvert fogott, eddig háromszor sérült meg, volt ideje gondolkozni azon, mi lehet a megoldás. „Tettem pár dolgot életemben, nem vagyok egy Teréz anya, de hiszem, hogy a jó oldalon állok – magyarázza már az íróasztala mögül, miközben tucatnyi kamerával pásztázza a terepet. – A palesztinokat nem lehet megváltoztatni, legalábbis úgy biztos nem, ahogy most Európában próbálják.  Muszáj megtanulnunk egymás mellett élni: ha nekünk nincs normális életünk, a gyerekeinknek se lesz.”

"Tettem pár dolgot életemben"Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

Ezzel próbálja lelkesíteni a rá bízott 200 embert is, akiknek kezén mégiscsak az egyik legfőbb ellenségükhöz irányzott ellátmány halad át: A gázaiak a 22-es csapdájában élnek: minél szegényebbek, annál inkább az iszlám felé fordulnak, a Hamász pedig könnyen fanatizálja őket.  Eközben többdiplomás emberek söprik az utcát, az embereket pedig a ramallahi Palesztin Hatóság és a Hamász is adóztatja. És ezért napi hat órán át van áram.”

Gázavárosi életkép Ahmed Jaszín Hamász-alapító és Jasszer Arafat portréjával. Képünk illusztráció 2013-bólFotó: Vörös Szabolcs - Origo

Nem foglalunk állást

Hogy arányosíthatók-e ezek a panaszok egy átlagos gázai háborúban megölt ezernyi palesztin civil áldozathoz? Mindegy is, mi a véleményünk, ebben a konfliktusban ugyanis képtelenség állást foglalni, a felek pedig a saját farkukat kergetik – néha pedig beleharapnak – hosszú évtizedek óta. A hivatalos politika által sulykolt kétállami megoldás Gáza mellett tökéletesen irreális opció,  a Hamász miatt ugyanis a palesztinokat nem látják homogén, tárgyalóképes entitásnak. És az emlegetett 22-es csapdája után már azt is tudjuk, hogy nap nap után távolabb kerül a normális élet. Pedig most még páran emlékeznek rá.

KAPCSOLÓDÓ CIKK