Merénylet India dzsalálábádi konzulátusánál

Vágólapra másolva!
Egy csoport merénylő megtámadta India Kelet-Afganisztánban található dzsalálábádi konzulátusát szerdán, a támadásnak legalább 7 halottja és 19 sebesültje van. A misszió munkatársai biztonságban voltak.
Vágólapra másolva!

A halottak közül öten merénylők voltak, viszont a sérültek mindegyike civil - közölte Attahulláh Kogyáni tartományi szóvivő. Hozzátette, hogy a halottak között egy nő is van.

A konzulátus munkatársai biztonságban voltak, a detonáció ugyanis a komplexum kapuján kívül történt – számolt be az International Business Times az ANI hírügynökségre hivatkozva.

Az egyik merénylő a konzulátus közelében autójával együtt a levegőbe röpítette magát, majd lövöldözést lehetett hallani. Szemtanúk szerint a robbanás több mint nyolc járművet semmisített meg, és megremegtette a közeli épületek ablakait.

Katonák egy második robbanástól tartva azonnal lezárták a helyszínt.

Négy támadó eközben a konzulátus épülete felé vette az irányt, de az afgán biztonsági erők lelőtték őket - mondta el Kogyáni.

Az elmúlt két hónapban több támadás is érte a diplomáciai negyedet Dzsalálábádban, ahol más országoknak, így Iránnak és Pakisztánnak is van diplomáciai képviselete.