Meghalt Nancy Reagan

2016.03.06. 18:27

Szívelégtelenségben elhunyt Nancy Reagan. Ronald Reagan egykori amerikai elnök feleségét az egyik legbefolyásosabb first ladynek tartották.

94 éves korában elhunyt Nancy Reagan - írja a Sky News. Ronald Reagan volt amerikai elnök feleségének halálát pangásos szívelégtelenség okozta.

Az egyik legbefolyásosabb first lady volt

Forrás: EPA/Ralph Alswang

Az egykori first lady egészsége az elmúlt években sokat romlott, többször került kórházba. Nancy Reagant a kaliforniai Simi Valleyben lévő Reagan Elnöki Könyvtárnál, a 2004-ben elhunyt Ronald Reagan mellett helyezik majd örök nyugalomra.

Nancy Reagan 94 éves volt

Forrás: AFP/Chris Carlson

Melegszívű tanácsok

Az amerikai médiumok részben úgy emlékeznek rá, mint Reagan elnök legbefolyásosabb tanácsadójára, részben pedig mint a 20. századi amerikai történelem egyik legnagyobb szerelmi történetének főszereplőjére.

Barack Obama elnök közleményben köszönte meg Nancy Reagannek a "nagylelkű és melegszívű tanácsait". Az USA elnöke külön kitért arra a szerepre, amelyet Nancy Reagan az Alzheimer-kór elleni küzdelemben vállalt, attól a pillanattól kezdve, hogy a néhai Reagan elnöknél diagnosztizálták ezt a betegséget. 

"Nagyszerű first lady volt"

Együttérzését fejezte ki Reagan közvetlen elődje és utódja, Jimmy Carter és George Bush, valamint további elnökök: George W. Bush és felesége, Laura, a Clinton-házaspár és vezető republikánus politikusok is.

Arnold Schwarzenegger azt írta Twitter-oldalán, hogy az egykori first lady az egyik példaképe volt.

Egy igazán nagy elnök felesége volt, és egy csodálatos nő. Hiányozni fog! - így emlékezett meg Donald Trump, a republikánusok egyik elnökjelölt-aspiránsa a Twitteren.

Hillary Clinton, a demokraták elnökjelölt-jelöltje azt írta, hogy ő ugyan nem republikánus, de Nancy Reagant nagyszerű first ladynek tartotta. 

Az egyik legbefolyásosabb

A volt first lady Anne Frances Robbins néven látta meg a napvilágot, 1921. júliusában, New York városában. Szülei még születése előtt elváltak, nevelőapja - egy sebészorvos - nevét vette fel, így lett Davis, majd már hollywoodi színésznőként Nancy Davis művésznéven szerepelt.

1949 és 1956 között 11 filmben játszott. 1952-ben férjhez ment Ronald Reaganhez, két gyermekük született. Amikor 1967-ben Reagant Kalifornia állam kormányzójává választották, felhagyott színésznői karrierjével.

Ronald Reagan két ciklusban állt az állam élén, és 1981-ben iktatták be őt az Egyesült Államok elnökének. 1981 és 1989 között volt nyolc évig az Egyesült Államok first ladyje az amerikai lapok szerint.

Most
Top 12 óra