London hadihajókat küld az Égei-tengerre

Vágólapra másolva!
Hadihajókat küld a brit kormány az Égei-tengerre az embercsempészek feltartóztatását célzó NATO-tevékenység részeként.
Vágólapra másolva!

David Cameron brit miniszterelnök hivatala hétfőn bejelentette, hogy a Királyi Haditengerészet Mounts Bay nevű partraszállító hajója és a brit tengeri határrendészet két kisebb naszádja tart a térségbe, ahol napokon belül elkezdik tevékenységüket. A Mounts Bay fedélzetéről egy Wildcat típusú helikopter is segíti a felderítést. A Downing Street hétfői közleménye szerint

a kötelék feladata a menekülteket tengeri úton Görögországba szállító embercsempészek azonosítása

és az összegyűjtött információ átadása a török parti őrségnek, hogy ennek hajói megállíthassák az embercsempészetre használt hajókat.

Segítség kell a törököknek

A londoni miniszterelnöki hivatal hangsúlyozta, hogy februárban naponta átlagosan 1800 - az év eleje óta eddig összesen 116 ezer - migráns érkezett Görögországba az Égei-tengeren, ezért kell "megtörni az embercsempészek üzleti modelljét". A Downing Street szerint emellett

meg kell törni azt a felfogást is, hogy ha valaki feljut egy hajóra, az le is telepedhet Európában,

és ennek eszköze a csempészbandák szétzúzása, valamint az illegális migránsok visszaküldése minél nagyobb számban.

Ehhez a török kormányt is segíteni kell, tekintettel arra, hogy Törökország már 2,6 millió migránsnak nyújt menedéket, de technikai segítségben kell részesíteni Görögországot is a menedékkérők folyamodványainak gyorsabb feldolgozása és az illegális migránsok visszaküldésének felgyorsítása végett – áll a Downing Street hétfői bejelentésében.

Anglián nincs akkora nyomás

A kormányfői hivatal közleménye idézi David Cameron miniszterelnök személyes üzenetét is, amely szerint Nagy-Britannia - mivel nem tagja a schengeni övezetnek - közel sem szembesül olyan migrációs nyomással, mint más európai országok, de Londonnak ettől függetlenül segítenie kell, ahol csak tud. A Downing Street tájékoztatása szerint a Mounts Bay vezette kötelék

német, kanadai, török és görög haditengerészeti egységekkel együtt vesz részt

a kijelölt tengeri térség figyelésében. A brit miniszterelnöki hivatal hangsúlyozza, hogy ez az első összehangolt NATO-művelet a migránsválság kezdete óta.