Osztrák alkancellár: Erőszakkal is megvédhető az uniós határ

Vágólapra másolva!
Az alkancellár minderről az ATV osztrák televízió politikai műsorában beszélt, amelyet a csatorna hétfőn későn este tűzött műsorra. Az uniónak az a feladata, hogy szükséghelyzetben jelét adja, hogy egy határ valóban határvonalat jelent - jelentette ki a néppárti politikus és hozzátette: lehetőség szerint azonban kíméletesen, emberéletek veszélyeztetése nélkül kell eljárni. Mitterlehner szerint az erőszakot nem lehet elrettentésként alkalmazni.
Vágólapra másolva!

Az osztrák politikus hangsúlyozta, hogy törekszenek rá, de elmondása szerint

nem lát arra garanciát, hogy a schengeni egyezmény még 2017-ben is érvényben lesz.

Az alkancellár szerint nem volt más választása Ausztriának, ezért vezette be a menekültek befogadásának felső határát. Kijelentette: Ausztria és Szlovénia nem lehet egész Európa előszobája. Az osztrák intézkedés szerint

idén összesen 37 500 embert fogadnak be Ausztriába,

naponta legfeljebb 3200 menedéket kereső ember léphet be az országba, és az osztrák hatóságokhoz a déli határnál naponta legfeljebb 80 menedékjogi kérelmet nyújthatnak be. A múlt héten 1900 ember érkezett a stájeroszági Spielfeldnél Ausztriába és mintegy ötvenen igényeltek menedékkérelmet. Vagyis kevesebben érkeztek és maradtak az országban, mint az azt megelőző héten, amikor 2400-an keltek át a határon és 95-en kívántak Ausztriában menekültstátust szerezni. Hétfőn nem érkezett migráns a dél-ausztriai határátkelőhöz.