Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Egyszerű munkaebédnek indult, aztán munkavacsora, majd egy héttel elhalasztott csúcstalálkozó lett belőle, de az EU–török csúcs résztvevői már meg sem lepődtek az újabb sikertelenségen. Sőt, már az uniós állam- és kormányfők közül is egyre többen hangoztatják, hogy az állandó csúcstalálkozók ellenére eddig
semmilyen kézzelfogható megoldást
nem sikerült találni a menekültválságra.
A sikertelenség persze relatív, és sok mindenen múlik. A brüsszeli döntéseket nem egyik napról a másikra lehet meghozni, és ahány ország, annyi akarat. Az sem segít, hogy a menekültek beáramlása mellett más válságok is tépázzák a szervezetet. A problémát mégis talán a litván államfő foglalta össze a legjobban.
„A menekültek gyorsabban mozognak, mint ahogy mi cselekszünk”
– írta a Twitteren Dalia Grybauskaité.
A litván politikusnak annyiban igaza van, hogy miközben az Európai Unió másfél éve próbál konkrét megoldásokat találni a válságra, csak Németországba egymillióan érkeztek, Görögországban pedig jelenleg is több tízezren várnak arra, hogy elindulhassanak valamerre. Az ő helyzetük javítására javaslatok ugyan már születtek bőven, de a valóság az, hogy
a gyakorlatba eddig semmit nem sikerült átültetni.
A befolyásos politikai újság, a Politico európai kiadása egyenesen „a kudarcok idővonala” néven foglalta össze, mi minden történt Brüsszelben az elmúlt három évben.
Az Európai Tanács csúcstalálkozóin már 2013-ban felvetődött a migráció problémája, kicsit több mint két héttel az után, hogy 360 migráns vesztette életét Lampedusa mellett. Néhány nappal később újabb 34 áldozatot követelt az embercsempészet.
Hiába akartak azonban ezzel foglalkozni a vezetők, a csúcstalálkozó előtt egy nappal újabb botrány robbant ki: ekkor derült ki, hogy Angela Merkel telefonját lehallgatta az Egyesült Államok. Nem csoda, hogy a zárónyilatkozatba csak annyi fért bele, hogy
„mindent meg kell tenni a hasonló tragédiák elkerüléséért”.
Mivel csak az idén már 400 migráns halt meg a tengeren, nem túlzás kijelenteni, hogy ezt nem sikerült betartani.
A következő csúcstalálkozót még abban az évben decemberben tartották, de hiába tiltakozott az akkor hatalmas nyomás alatt lévő Málta, az uniós vezetőket főleg a bankunió és a közös európai hadsereg megteremtése foglalta le. Ennek ellenére történt néhány pozitívum: az EU vezetői elfogadták azt a 38 pontos bizottsági javaslatot, amely konkrét terveket javasolt a migráció kezelésére, és alaposan felduzzasztották az uniós határvédelmi ügynökségét, a Frontexet.
A következő év márciusában robbant az ukrán válság, és ez foglalta le az Európai Tanács vezetőit. Akkor még úgy gondolták, hogy az április elejére tervezett EU–Afrika-csúcson majd tárgyalnak a migrációról, de az igazság az, hogy azon kívül, hogy
megígérték, hogy összehangolják az embercsempészet elleni küzdelmet,
sok minden nem történt.
A változás első szelét Jean-Claude Juncker jelentette. Az Európai Bizottság elnökét 2014 júniusában iktatták be hivatalába, a politikus pedig azóta is
kiemelt fontosságúnak tartja a menekültválság megoldását.
Mint mindig, az új összetételű bizottság megválasztásakor lefektette a következő öt év prioritásait. Ezek között a szorosabb együttműködés az ENSZ menekültügyi főbiztosságával, pénzadományok, az embercsempészet elleni küzdelem és a menekültstátuszra nem jogosultak hatékony visszaküldése szerepelt.
Ennek ellenére 2015 márciusában, amikor már egyre több hír érkezett a görög határról, a menekültválságnál sokkal nagyobb figyelmet kapott az energiaunió és az Oroszország elleni szankciók.
A fordulatot április közepe jelentette, amikor néhány napon belül 1200 menekült fulladt a tengerbe az olasz partoknál. Úgy tűnt, a tragédia végre Brüsszelt is ráébresztette a helyzet komolyságára, mivel április 23-ára rendkívüli uniós csúcsot hívtak össze, ahol megígérték, hogy háromszorosára emelik a földközi-tengeri mentőakciókra szánt pénzt. Ekkor kezdett körvonalazódni
az áthelyezési mechanizmus ötlete is.
Az első EU-csúcsot, amely kiemelten foglalkozott a migrációval, tavaly júniusban rendezték. Igaz, a görög pénzügyi válság is rányomta a bélyegét az eseményre, de ekkor egyeztek meg az állam- és kormányfők, hogy
a következő két évben 40 ezer migránst áthelyeznek, 20 ezret pedig áttelepítenek az EU területére.
A találkozón Orbán Viktor sikerként könyvelte el, hogy Magyarországot végül kivették azoknak az országoknak a sorából, ahonnan a menekülteket elvitték volna. Nem véletlen, hiszen ehhez hotspotokat kellett volna létrehozni az ország területén.
A visegrádi négyek, köztük Magyarország tiltakozás ellenére az áthelyezési mechanizmust szeptember 23-án megszavazták. Októberben Törökország is belépett a képbe, amikor az EU rájött, hogy
Ankara nélkül nem tudják megoldani a menekültválságot.
Az október 25-ei csúcstalálkozón mégsem sikerült semmiben megegyezni azon kívül, hogy a nyugat-balkáni útvonalon fekvő államokat támogatni kell.
Apró eredmény született a vallettai EU-csúcson is, amelyet novemberben, az Afrikai Unió tagjaival tartottak. A találkozón megegyeztek, hogy az afrikai országok
1,8 milliárd eurót kapnak,
hogy megállítsák a migrációt, három nappal később pedig bejelentették, hogy Törökország hárommilliárd eurót kap, hogy visszatartsa a menekülteket, és jobb körülményeket teremtsen a táborokban élő hárommillió embernek.
Tavaly decemberben a tragikus párizsi merényletek uralták az EU-csúcsot, amelyen már nem volt olyan optimista a hangulat, mint korábban. Az állam- és kormányfők akkor arról döntöttek, hogy
létrehozzák a közös határ- és parti őrséget,
amely bizonyos esetekben még a nemzeti kormányok döntését is felülbírálhatná.
Ha valaki abban reménykedett, hogy februárban végre újabb javaslatokkal állnak elő, annak ismét csalódnia kellett. Az egy hónappal ezelőtti EU-csúcsot ugyanis a britek népszavazása uralta. A márciusi EU–török csúcstalálkozót pedig szintén el kellett halasztani, mert Törökország annyi új követeléssel állt elő, hogy azt több ország nem volt hajlandó elfogadni.
Annyi biztos, hogy ha az Európai Unió valamit tényleg lépni akar, akkor a következő hetekben fel kell gyorsítania az eddig megkezdett folyamatokat. Ezek egyike a menekültek áthelyezése, amiről Brüsszelben is egyre többen suttogják, hogy teljes kudarc. Miközben összesen 120 ezer embernek kellene új otthont találni,
eddig mindössze 700 menekültet vittek el Görögországból.
Nem segít az sem, hogy Szlovákia és Magyarország megtámadta a kötelező kvótát a bíróságon, Orbán Viktor pedig népszavazást rendelt el a kérdésben. Az unióban most attól félnek, hogy több tagállam is követni fogja a magyarok példáját.
Ki kell várni azt is, milyen eredményt hoz majd a brit népszavazás. Bár nem túl valószínű, de ha Nagy-Britannia valóban kilépne az Európai Unióból, az
hatalmas presztízsveszteség lenne
Brüsszelnek. Egy ilyen lépés az egész uniót meggyengítené, és Törökországgal is nehezebb lenne megegyeznie.
Itt értünk el az utolsó sarkalatos ponthoz, méghozzá Ankarához. A török kormány nélkül ugyanis képtelenség megoldani a menekültválságot. Az országban élő hárommillió menekült nyomorúságos körülmények között tengődik, így ma is naponta több százan kockáztatják meg az átkelést Leszbosz szigetére.
Az EU már tavaly hárommilliárd eurót ígért a törököknek, hogy kezeljék a helyzetet, és vegyék vissza azokat a menekülteket, akik nem jogosultak védelemre az unión belül. A hétfői csúcstalálkozón aztán kiderült, hogy a törökök nagyon is tisztában vannak saját fontosságukkal. Ahmet Davutoglu miniszterelnök ezért emelte a tétet, és már
hatmilliárd eurót kért, továbbá felgyorsított csatlakozási és vízummentességi tárgyalásokat.
Cserébe megígérte, hogy minden menekültet visszavesz a területére, akit kiutasítanak az unióból.
Ilyen előzmények mellett nehéz megjósolni, hogy egyáltalán eredményes lesz-e a jövő hétre halasztott találkozó. Az biztos, hogy sürget az idő, hiszen minden előrejelzés szerint a jó idő bekövetkeztével egyre többen érkeznek majd Görögországba. Mivel azonban a lezárt nyugat-balkáni útvonalon már nem tudnak tovább jönni, könnyen
Görögországra zúdulhat a teljes válság,
óriási humanitárius katasztrófát okozva. Arról nem is beszélve, ha a görögök mégis továbbengedik a menedékkérőket, nem tudni, hogy az unió belső határain felemelt kerítések mennyi ideig fogják őket visszatartani.
