37 év után távozik Angola elnöke

Dos Santos, José Eduardo
Luanda, 2008. szeptember 5. José Eduardo dos SANTOS angolai elnök, a Népi Mozgalom Angola Felszabadításáért, az MPLA vezetője felmutatja a többszöri voksolást kizáró festéket az ujján, miután leadta szavazatát az angolai parlamenti választásokon Luandában 2008. szeptember 5-én. Angolában 16 év múltán most először tartanak választásokat. (MTI/EPA/Joao Relvas)
Vágólapra másolva!
2018-ban leköszön az államfői posztról Angola elnöke. José Eduardo dos Santos 1979 óta vezeti az afrikai országot, ezzel ő az egyik legrégebben hatalmon lévő afrikai államfő. 
Vágólapra másolva!

José Eduardo dos Santos angolai elnök pénteken bejelentette, hogy tervei szerint 2018-ban leköszön államfői hivataláról.

José Eduardo dos Santos 1979 óta vezeti az afrikai országot Forrás: MTI/Joao Relvas

A 73 éves politikus 1979 szeptembere óta áll megszakítások nélkül a délnyugat-afrikai ország élén, és ezzel az afrikai kontinensen

a második leghosszabb ideje hatalmon lévő államfő.

Dos Santost csupán Teodoro Obiang Nguema Mbasogo, az Egyenlítői-guineai Köztársaság elnöke előzi meg, akit mindössze egy hónappal korábban, 1979 augusztusában iktattak be hivatalába.

Megerősítette a hatalmát

A kontinensen a második legnagyobb kőolajtermelő országnak számító Angolában 2017-ben tartják a következő választásokat, és így dos Santos mandátuma jövőre jár le. Arra nem adott magyarázatot az elnök, hogy miért a rákövetkező évben tervez pontot tenni politikai pályafutása végére.

Az angolai alkotmány alapján az afrikai országban nem tartanak közvetlen elnökválasztást, hanem a parlamenti választásokon győztes párt vezetőjét nevezik ki automatikusan államfővé.

Harminchét éve tartó kormányzását dos Santos arra használta fel, hogy megerősítse hatalmát,

így az államfői pozíción kívül a hadsereg vezetőjévé, kormányfővé és rendőrfőnökké nevezték ki. Ezen felül ő nevezi ki Angola legfőbb bíráit is.

27 éves polgárháború

Az egykori portugál gyarmat 1975-ben nyerte el függetlenségét, és ezt követően

azonnal polgárháború tört ki

a Kuba és Szovjetunió által pártfogolt MPLA, valamint a dél-afrikai és amerikai támogatást élvező Nemzeti Unió Angola Teljes Függetlenségéért (UNITA) között.

1991-ben dos Santos tűzszünetet kötött Jonas Savimbivel, az UNITA vezetőjével, majd a következő évben rendezett többpárti választásokat az MPLA nyerte meg. A vesztes UNITA újrakezdte a harcot, amely csak Savimbi 2002-ben bekövetkezett halálával ért véget.

A 27 éves polgárháborúban másfél millióan haltak meg és négymillió ember vesztette el otthonát.