Óriási felháborodást okozott Bugárék lépése

2016.03.13. 14:50

Nem jön létre jobboldali kormány Szlovákiában, a Most-Híd pedig a továbbiakban minden „sztenderd parlamenti párttal", köztük a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokráciával és a Szlovák Nemzeti Párttal is hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni – jelentette be Bugár Béla, a vegyes párt elnöke szombaton Pozsonyban, a párt elnökségének ülése után. A Most-Híd lépése komoly felháborodást okozott Szlovákiában.

A Most-Híd elnöksége azt követően ülésezett, hogy szombaton Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke bejelentette: ha Robert Fico nem tud kormányt alakítani, akkor az SNS arra fogja kérni az államfőt, hogy nevezzen ki szakértői kormányt. Danko ezzel egyértelművé tette, hogy nem vállalna szerepet egy olyan kormánykoalícióban, amelynek létrehozására a választásokon második helyen végzett, Richard Sulík vezette liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) tenne kísérletet. 

Bugár Béla, a Most-Híd vegyes párt elnöke leül tárgyalni Robert Ficóval

Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Csak tárgyalnak?

A Most-Híd határozatában a Robert Fico vezette Irányt, az SNS-t, a Szabadság és Szolidaritást, illetve Radoslav Procházka pártját, a Hálót (Siet) minősíti "sztenderd parlamenti pártnak", ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy velük hajlandó tárgyalni egy esetleges kormányalakításról.

„Nem arról beszélünk, hogy kormányt alakítunk, hanem arról, hogy hajlandóak vagyunk tárgyalni ezekkel a pártokkal, ha meghívást kapunk" – válaszolta Bugár az Iránnyal való kormányalakítás lehetőségét firtató újságírói kérdésekre.

A Most-Híd vezetőségének mostani döntése, hogy hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni Robert Fico pártjával is, egyértelműen  szembemegy a párt korábbi, többször is megerősített álláspontjával, amelyben az Iránnyal való együttműködéstől és a vele való tárgyalásoktól is elzárkóztak.

Könnyen lehet, hogy Robert Fico kormányfő marad a Most-Híd jóvoltából

Forrás: AFP/Samuel Kubani

Sme: A nemzetárulás kormánya alakul

„Egy héttel a parlamenti választások után már kezd kitisztulni a helyzet a politikában. A befolyásos oligarchiának és pénzügyi csoportoknak sikerült elérniük, hogy az úgynevezett standard pártok kormányra lépjenek Ficóval" - írja Michal Krajniak a Sme Rodina egyik képviselője a Konzervatívny vyber hasábjain.

„A mai nap megmutatta, hogy hála Dankónak és Bugárnak a nemzetárulás kormánya van alakulófélben, vagy jobban mondva, egy olyan pártok tákolmánya, amelyek képesek választóik akaratát már nem egész egy héttel a választások után a szemétbe dobni” – írja Krajniak.

Felháborodás

Miután Bugár Béla szombat este megtette azon bejelentését, amely szerint hajlandók tárgyalni a Smerrel a kormányalakításról, a Facebook közösségi oldalon  hozzászólók százai jelezték felháborodásukat.

A SaS elnökét, Richard Sulíkot, aki a választások óta vezette a széles körű jobboldali koalíciós kormány nem hivatalos megbeszéléseit, meglepte a Most-Híd pálfordulása. Az SaS elnöke a világhálón közzétett egy részletet a Bugárral történt keddi nem hivatalos megbeszélés tartalmából.

„Honnan veszed ezt?

„Kérdezem: Béla, lehetséges, hogy ez az egész csupán színház, s ti már megállapodtatok egy Smer–SNS–Most-Híd–Háló kormányban? Béla azt felelte: honnan veszed ezt az ostobaságot?” – idézte Sulík, aki szerint a megbeszélésen Lucia Zitnanská és Jana Kissová is részt vett.

Richard Sulík, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) liberális párt vezetője is csalódott a Most-híd lépése miatt

Forrás: MTI/EPA/Christian Bruna

„Mindenesetre feltételezem, a Háló csakhamar csatlakozik, a kormányt pedig Robert Fico fogja vezetni. Mint ahogy azt már többször is jeleztem, ezt teljes mértékben tiszteletben tartjuk,  az SaS pedig marad az ellenzék vezetője.  Korrekt és határozott ellenzék leszünk, személyileg készen állunk rá, valamennyi csoportvezetőnk parlamenti képviselő lett" – állapította meg Sulík.

Bugár nem akar előre hozott választásokat

„Szlovákiának jelenleg két lehetősége van: az előrehozott választások, vagy egy bal-jobb kormány létrehozása. Történelmi tapasztalatok alapján nyilvánvaló, hogy az előrehozott választások nem oldottak meg semmit, és a radikális erők további térnyerését eredményezték.  Ezért minden standard politikai párt kötelessége egy olyan stabil kormány létrehozása, amely képes lesz megoldani Szlovákia problémáit. Programunk prioritásai számunkra továbbra is érvényesek” – ezt vasárnap délután Bugár Béla írta Facebook-posztjában, amelyhez egy óra alatt közel félezren szóltak hozzá – olvasható az ujszo.com-on.

Pred Slovenskom stoja dve moľnosti - predčasné voµby alebo moľnos» vytvorenia µavopravej vlády. Z historických skúsenost...

Közzétette: Bugár Béla – 2016. március 13.

A kommentek tanúsága alapján a Híd elnöke eddig nem győzte meg választóit, az abszolút többség elutasítja a Smerrel (és az SNS-szel) való kormányzást.

A Híd többi vezető politikusa a szombat esti döntés óta nem volt aktív a Facebookon, Lucia Zitnanská legutolsó, még pénteken megosztott posztja így kezdődik: „Elutasítjuk a Híd és a Smer közötti együttműködésre való célzásokat.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Most
Top 12 óra