Berlin kitart menekültpolitikája mellett

Vágólapra másolva!
A német szövetségi kormány kitart az európai menekültválság megoldását célzó politikája mellett - ezt közölte a kormány szóvivője hétfői berlini tájékoztatóján az előző napi tartományi választásokkal kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Steffen Seibert kiemelte, hogy a szövetségi kormány továbbra is "teljes erővel" dolgozik a menekültválság európai megoldásán, amely valamennyi uniós tagországban

a menekültek számának érezhető csökkenéséhez vezet.

A szóvivő elhárította a tartományi választások eredményeinek kormányzati értékelésére irányuló kérdéseket.
A külügyminisztérium szóvivője, Sawsan Chebli pedig az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt előretöréséről szólva megjegyezte, hogy az AfD-s politikusok beszédeiben, nyilatkozataiban bőven felfedezhetők "demokráciaellenes" elemek, de külföldön tudják, hogy az AfD nem képviseli a németek többségét. Beate Braams, a gazdasági minisztérium szóvivője kérdésre válaszolva elmondta, hogy a tárca szerint

a választási eredmények nem fenyegetik a német gazdaságot.