Ügyvédei cáfolják, hogy elítélték az ukrán pilótanőt

Donyeck, 2016. március 21. Nagyija Szavcsenko ukrán katonai pilótanő üvegfalú ketrecben ül az oroszországi Donyeck városi bíróságának tárgyalótermében perének ítélethirdetésén 2016. március 21-én. A bíróság bűnösnek mondta ki Szavcsenkót abban, hogy a háborús Kelet-Ukrajnában része volt két orosz újságíró megölésében és békés polgári lakosok meggyilkolásának kísérletében. (MTI/EPA)
Vágólapra másolva!
Cáfolták Nagyija Szavcsenko ügyvédei, hogy a donyecki bíróság bűnösnek mondta volna ki az ukrán pilótanőt. A bíró azt mondta, hogy a pilótanő szándékosan okozta két ember halálát, de csak a vád álláspontját ismertette. A nyugati hírügynökségek már módosították korábbi jelentéseiket. 
Vágólapra másolva!

A donyecki törvényszék megkezdte az ítélethirdetést Nagyija Szavcsenko ügyében. Ennek során jelentette ki az elnöklő bíró, hogy az ukrán pilótanő

- hívták fel a figyelmet hétfőn a vádlott ügyvédjei, cáfolva a Szavcsenko bűnössé nyilvánításáról szóló orosz hírügynökségi jelentéseket.

Nagyija Szavcsenko nem ismerte el bűnösségét Forrás: MTI/EPA/-------------------

Az orosz hírügynökségek egybehangzóan jelentették, hogy a bíróság bűnösnek nyilvánította Szavcsenkót, de ezt a Kommerszant című moszkvai lap és nyugati hírügynökségek is korrigálták híreikben.

Elmarasztaló ítéletre számítanak

Ez utóbbiak azt írták, hogy korábbi jelentéseikkel ellentétben

a bíróság egyelőre nem állapította meg Szavcsenko bűnösségét,

hanem a két napig tartó ítélethirdetés keretében megkezdte a per összegzését, egyaránt ismertetve a vád és a védelem álláspontját.

A vádlott jogi képviselői szerint

ez még nem azonos a bűnössé nyilvánítással,

amelyről később, talán a nap folyamán nyilatkozik a bíróság. Az ügyvédek ugyanakkor elmarasztaló ítéletre számítanak.

Az orosz ügynökségek nem módosítottak

A TASZSZ, az Interfax, a RIA Novosztyi hírügynökség és a Rosszija 24 televízió nem módosította eredeti jelentését. Az Al Dzsazíra arab hírtelevízió javításában úgy fogalmazott, hogy Szavcsenkót nem ítélték el, de a bíró kijelentette, hogy gyilkosságokban bűnrészes.

Az RBK orosz gazdasági televízió híroldalán "szövetségi ügynökségek" két, az ülésteremben jelen lévő képviselőjére hivatkozva azt állította, hogy a bíró a vád és a védelem álláspontjának ismertetését megelőzően kijelentette:

amit bizonyítékok is alátámasztanak.

Az oroszok szerint bűnrészes

A hazájában mára nemzeti hősnek számító 34 éves Nagyija Szavcsenko 2014-ben – a kelet-ukrajnai harcok kirobbanásakor – belépett a kelet-ukrajnai szakadárok ellen harcoló Ajdar önkéntes alakulatba.

Az oroszok azzaz vádolják a pilótanőt, hogy hogy bűnrészes egy Luhanszk megyei aknatámadással megölt két orosz tévés halálában, mert az újságírók tartózkodási helyének koordinátáit megadva

ő irányította rájuk a tüzet.

Szavcsenko viszont kitart amellett, hogy a tévések halálakor ő már a luhanszki szakadárok fogságában volt.