Elnémult Salah Abdeslam

2016.03.25. 18:25

Salah Abdeslam, a tavaly novemberi párizsi terrortámadások előző héten elfogott feltételezett fő szervezője a három nappal ezelőtti brüsszeli merényletek óta nem működik együtt a hatóságokkal - közölte pénteken Koen Geens belga igazságügyi miniszter. 

"A szövetségi főügyész arról tájékoztatott, hogy Salah Abdeslam a zaventemi és a metróállomáson végrehajtott támadások óta nem akar beszélni" - jelentette ki a tárcavezető a parlament előtt tartott felszólalásában.

A brüsszeli támadások óta nem akar beszélni Salah Abdeslam

Forrás: AFP/Dsk

Salah Abdeslamot mindössze egy órán át hallgatták ki a rendőrök  a férfi előző pénteki brüsszeli őrizetbe vétele és a keddi merényletek között eltelt időben. Ez annak ellenére így történt, hogy a gyanúsított ujjlenyomatait korábban megtalálták egy hamis papírokkal kibérelt lakásban, amelyben robbanószerkezeteket és fegyvereket is tároltak. 

Szem elől tévesztették az egyik elkövetőt

A Le Monde francia napilap értesülései szerint a szombati kihallgatáson a rendőrök fényképeket mutattak Abdeslamnak a három nappal későbbi öngyilkos merényletek elkövetőiről, ő azonban azt állította, hogy nem ismeri őket,  amit a nyomozók a jelek szerint elfogadtak. 

A belga hatóságok tavaly szem elől tévesztették a brüsszeli támadások egyik elkövetőjét

Forrás: AFP/Seppe Knapen

Ugyancsak a törvényhozás tagjai előtt felszólalva Jan Jambon belügyminiszter a rendőrség egyik tisztségviselőjét okolta azért, hogy tavaly szem elől tévesztették Ibrahim el-Bakraouit, a brüsszeli robbantások egyik elkövetőjét. 

"Össze kell zárni"

Bakraouit a török hatóságok tavaly kitoloncolták, és erről jelentést küldtek a belga szerveknek, amelyben leírták, hogy a férfi megpróbált Szíriába jutni, hogy csatlakozzon egy szélsőséges fegyveres szervezethez. Mivel a belga hatóságok nem tudták kimutatni Ibrahim el-Bakraouinak az Iszlám Államhoz fűződő kapcsolatát, figyelmen kívül hagyták a figyelmeztetést. Jan Jambon hangsúlyozta, nem egy szervezetet vagy egy igazgatóságot hibáztat, mindössze egyetlen személy mulasztása okozta a problémát, aki túl későn kért további tájékoztatást a török féltől. 

A terroristák utáni nyomozásban feltételezhető súlyos hibák miatt a két miniszter csütörtökön már felajánlotta lemondását Charles Michel belga kormányfőnek, ő azonban ezt nem fogadta el, mondván, hogy "össze kell zárni ezekben a nehéz pillanatokban". 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK