Azonosították a harmadik repülőtéri robbantót

Najim, merénylet, Brüsszel, terror, terrorizmus, Zaventem
Brüsszel, 2016. március 22. A belga rendőrség által közreadott, a biztonsági kamera felvételéről készített kép, amelyen három gyanúsított látható a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren 2016. március 22-én, mielőtt két pokogép robban a légi kikötőben. A belga fővárosban az európai uniós intézmények közelében lévő metróállomáson is robbantásos merényletet hajtottak végre feltehetőleg az Iszlám Állam dzsihadista szervezet terroristái. A merényletek következtében legalább harmincnégy ember életét vesztette, több mint kétszáz megsebesült. (MTI/AP/Belga rendőrség)
Vágólapra másolva!
 Azonosították annak a "terrorkommandónak" a harmadik tagját, amely a hét elején robbantásos merényletet követett el a brüsszeli nemzetközi repülőtéren. 
Vágólapra másolva!

A rendőrség Faycal Cheffou néven említi a gyanúsítottat, akit már a merényletet követő nyomozás keretében őrizetbe vettek.

Faycal Cheffou egyike annak a három férfinak, akik kedden merényletet követtek el a zaventemi repülőtér ellen. Ketten felrobbantották magukat, Faycal Cheffou azonban elmenekült a helyszínről.

A belga rendőrség által közreadott, a biztonsági kamera felvételéről készített kép. A három gyanúsított látható rajta a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren március 22-én, mielőtt két pokolgép robbant Forrás: MTI/AP/Belga rendőrség/-------------------

A hatóságok pénteki közleménye szerint a férfit, akit akkor még csak Faycal C.-ként említettek, az ügyészség épülete mellett vették őrizetbe. A közleményben még nem utaltak arra, hogy ez az ember a térfigyelő kamerák felvételein is látható háromfős terrorcsoport "harmadik tagja", aki sötét kalapot és világos felöltőt viselt a brüsszeli repülőtéren. Belga lapértesülések szerint Cheffou szabadúszó újságíró volt.

A Le Soir francia nyelvű belga napilap értesülése szerint az a taxisofőr ismerte fel, aki a támadókat a reptérre szállította. Cheffou lehetett a kommandó vezetője, illetve ő szervezte be a két másik embert.

A The Guardian szerint az ügyészség terrorista tevékenység miatt vádat is emelt Cheffou ellen, valamint egy másik férfi ellen, aki feltehetően szintén részt vett a brüsszeli merényletekben. Az Aboubakar A. néven emlegetett férfit Brüsszelben fogták el csütörtökön este az autójában.

Az Iszlám Állam fegyveresei elleni európai razziák keretében csütörtökön Belgiumban kilenc, Németországban két embert vettek őrizetbe a 31 halálos áldozattal járó brüsszeli merényletek, valamint a 130 halottat követelő tavaly novemberi párizsi terrortámadásokhoz kapcsolódóan.