Visszafoglalták Palmürát az Iszlám Államtól

2016.03.27. 10:50

Visszafoglalta az Iszlám Államtól a szíriai hadsereg Palmürát. Aszad erői így már csak száz kilométerre vannak a dzsihádisták fővárosának tekinthető Rakkától.

Visszafoglalta a szíriai hadsereg az Iszlám Államtól Palmürát vasárnap - jelentette a szíriai állami média. A szíriai állami televízió egy katonai forrásra hivatkozva közölte, hogy a kormányerők "átvették a teljes irányítást Palmüra felett".

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, kiterjedt szíriai aktivista hálózattal rendelkező emigráns szervezet megerősítette, hogy a városból a dzsihádisták nagy része kivonult. Hozzátette, hogy a város keleti részén még fegyverropogás hallatszott vasárnap reggel.

108 főt veszítettek a kormányerők

Rámi Abder-Rahmán, az OSDH igazgatója azt mondta, hogy az Iszlám Állam mintegy 400 fegyverese halt meg a Palmüráért vívott harcban.

A kormányerők 108 főt veszítettek a Palmüráért vívott harcban

Forrás: AFP/Maher Al Mounes

Abder-Rahmán szerint a kormányerők győzelmével a dzsihadisták eddigi legnagyobb vereségüket szenvedték el, amióta 2014-ben kikiáltották "kalifátusukat". Hozzátette, hogy a kormányerők mintegy 180 fős veszteséget szenvedtek a többhetes harcokban.

Március elején indult a hadjárat

A Damaszkusztól 205 kilométerre keletre fekvő Palmürát 2015 májusában foglalta el az Iszlám Állam. A szíriai kormányerők az orosz légierő és más szövetséges milíciák segítségével március elején indították meg offenzívájukat a város visszafoglalására.

Az OSDH korábban arról számolt be, hogy a Palmüra visszafoglalásáért indított hadjáratot a kormányerőkkel szövetséges Szukúr asz-Szahra milícia is támogatta, de iráni harcosok és a szintén az Aszad-rezsim mellett álló libanoni síita szervezet, a Hezbollah is aktívan részt vett a hadműveletben.

Tovább nyomultak el-Karjatein felé

A szíriai hadsereg Palmüra visszafoglalását bejelentő közleményében azt is hozzátette, hogy a katonaság folyatja hadműveleteit az Iszlám Állam, az al-Kaidához köthető an-Nuszra Front és "más terrorista csoportok" ellen.

Aszad kormánya minden fegyveres szervezetet terrorista csoportnak tekint.  A TASZSZ orosz hírügynökség egy katonai forrására hivatkozva közölte, hogy a kormányerők a győzelem biztosítása után tovább nyomultak a Palmürától dél-nyugatra fekvő el-Karjatein irányába. A forrás közlése szerint el-Karjateinben is megerősítették állásaikat a terroristák.

Közel Rakkához

Megfigyelők Palmüra fontos stratégiai fekvésére hívták fel a figyelmet. A település elfoglalásával Aszad erői kevesebb mint 100 kilométerre közelítették meg az Iszlám Állam fellegvárának számító északkeleti Rakkát.

Palmürából fontos autópálya vezet a nyugaton fekvő Deir-ez-Zór várost körülvevő, nagyrészt a dzsihádisták által uralt régióba, amelybe az Irakkal közös fontosabb határátkelők is tartoznak.

Komoly pusztítást okoztak

Pénteken Irakban két fontos, Szíriával határos térséget foglaltak vissza a dzsihádistáktól kurd és jazidi fegyveresek. Ugyanezen a napon jelentett be Ashton Carter amerikai védelmi miniszter is, hogy egy szíriai akcióban az USA vezette koalíciós erők megölték Hádzsi Imámot, az Iszlám Állam második emberét.

A dzsihadisták nagy pusztítást hajtottak végre az UNESCO világörökségi listáján szereplő város gazdag régészeti kincsei között. A romváros maga nem lakott, a modern település annak közvetlen közelében épült.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Most
Top 12 óra