Eltérítettek egy egyiptomi repülőgépet

egyiptomi gép
Lárnaka, 2016. március 29. Az EgyptAir egyiptomi légitársaság eltérített belföldi utasszállító repülőgépe a lárnakai repülőtéren 2016. március 29-én. A gép 61 emberrel a fedélzetén Alexandriából szállt fel és eredetileg Kairóban kellett volna leszállnia. (MTI/EPA/Katja Hrisztodolu)
Vágólapra másolva!
Őrizetbe vették a géprablót, aki eltérített egy egyiptomi repülőgépet kedden. Kiderült, hogy hamis volt a testén viselt robbanóöv.
Vágólapra másolva!

A géprablót őrizetbe vették, minden túsz kiszabadult - jelentette be a ciprusi külügyminisztérium.

A géprabló az utolsó túszokkal együtt, feltartott kézzel hagyta el a gépet. Több forrás szerint meglehetősen furán viselkedett, úgy tűnt, hogy mentálisan "nem stabil".

Nem kért semmit

A férfi egyébként nem fogalmazott meg követeléseket – jelentette be korábban sajtótájékoztatóján Serif Fati egyiptomi polgári repülésügyi miniszter.

Később kiderült, hogy a géprablónak mégis voltak követelései: találkozni akart EU-illetékesekkel, és átrepülni egy másik repülőtérre, bár nem nevezett meg konkrét célállomást.

A brit Guardian élő tudósítása szerint a tárcavezető megerősítette: egy, saját állítása szerint robbanóövet viselő utas térítette el a gépet, és azt kérte a kapitánytól, hogy vigye azt Törökországba vagy Ciprusra.

A miniszter szerint biztos, hogy nincs fegyver a géprablónál.

Elszállítják az utasokat a géptől Forrás: MTI/AP/Pétrosz Karadzsiasz

A fedélzeten 55, „különböző nemzetiségű” ember volt – tette hozzá. A géprabló közülük mindenkit szabadon engedett a kapitány és a másodpilóta, a személyzet egy női tagja, a biztonsági tiszt, valamint három utas kivételével.

A géprabló később újabb három túszt elengedett, egy negyedik pedig kimászott a pilótafülke ablakán - erről felvételt is közölt a ciprusi tévé.

A tárcavezető dühösen reagált az egyiptomi légi biztonságot firtató újságírói kérdésre. „Tényleg úgy gondolja, hogy most van itt az ideje, hogy ilyesmiről beszéljünk?” – idézte a szavait a BBC.

Közben egy kisgyermek társaságában megérkezett a repülőtérre a géprabló volt felesége, és kapcsolatba lépett a férfival, akivel négy közös gyermekük van - jelentette a ciprusi Sigma Live.

A Reuters a ciprusi állami televízióra hivatkozva azonban azt jelentette, hogy a géprabló volt katonatiszt, akinek nem tetszik Szíszi elnök rendszere, és meg nem nevezett egyiptomi női rabok szabadon engedését követeli.

A kiszabadult utasokért gépet küldött Ciprusra az EgyptAir.

Ez történt korábban

A Sigma Live ciprusi hírportál beszámolója szerint a légi irányítást helyi idő szerint fél kilenckor értesítették a gép érkezéséről. Eredetileg üzemanyaghiány miatt kért a gép leszállási engedélyt, és csak földet érés után tudatták a toronnyal, hogy géprablás történt.

Az irányítók azonnal továbbították a hírt a válságcentrumnak.

Az EgyptAir MS-181-es járata 9 körül landolt Lárnakában.

A géprabló előbb

az egyiptomi állampolgárságú nőket és gyerekeket engedte el.

Később a fent említettek kivételével mindenki elhagyhatta a gépet. A légitársaság jelentése szerint a szabadon engedett utasok között volt az alexandriai patriarchátus két püspöke is.

Az izraeli légierő riadóztatta a gépeit

Az izraeli légierő gépei rövid időre a levegőbe emelkedtek, hogy megakadályozzák az elrabolt egyiptomi utasszállító repülőgép behatolását az ország légterébe - értesült a Haarec című újság.
Ez a rutineljárás géprablás vagy annak kísérlete esetén. Amikor bebizonyosodott, hogy a repülőgép nem repül Izrael fölé, a harci repülők visszatértek a bázisukra. (MTI)

Cipruson válságstábot állítottak fel a rendkívüli helyzet kezelésére. A repülőteret lezárták, a forgalmat elterelték.

Ellentmondó információk

Eleinte nem volt biztos, hány géprabló van; a Sigma forrása és az egyiptomi állami rádió is úgy tudta, hogy

legalább egy fegyveres férfi van a gépen,

egy ciprusi illetékes viszont azt nyilatkozta az AP-nek, hogy több géprabló van.

A Reuters az egyiptomi légügyi minisztériumra hivatkozva jelentette, hogy a géprabló megfenyegette a kapitányt, Omár al-Gammart, így sikerült eltérítenie a gépet.

A légitársaság arab nyelvű tweetjében arról számolt be, hogy megkezdődtek vele a tárgyalások.

Nem tudni, kicsoda

Később azonosították is a géprablót: Ibrahim Szamahának hívják - számolt be az egyiptomi állami média.

Az 59 éves férfi az alexandriai egyetem állatorvosi karának professzora. Az Al-Ahram úgy tudja, hogy egyiptomi-amerikai kettős állampolgár.

A BBC News televízió jelentése szerint azonban

Szamaha nyilatkozott, és ő csak utas volt a gépen,

de a többiekkel együtt kiszabadult.

Szamaha azt is elmondta a BBC-nek, hogy az utasoknak eleinte fogalmuk sem volt arról, hogy mi történik. „Meglepődtünk, amikor a személyzet elkérte az útlevelünket, hiszen ez szokatlan egy belföldi járaton. Egy idő után rádöbbentünk, hogy a gép egyre magasabbra emelkedik. Aztán megtudtuk, hogy Ciprus felé tartunk. A személyzet először azt mondta, hogy valami baj van a géppel, és csak később tudtuk meg, hogy a gépet eltérítették.”

Vagy mégis

Az egyiptomi elnök szóvivője, Alaa Juszef később helyesbített is: a géprabló egyiptomi állampolgár, mondta, a neve pedig Szeif Eldin Musztafa – számolt be a CNN.

A hírt később megerősítette a ciprusi külügyminisztérium.

A géprabló a korábbi jelentések szerint politikai menedékjogot kért Cipruson, és sajtóbeszámolók szerint azt is követelte, hogy küldjenek el egy levelet egy ciprusi görög lánynak.

Idióta, nem terrorista

Szemtanúk beszámolója szerint kidobta a kifutóra a négyoldalas arab nyelvű levelet, ami a volt feleségének, egy ciprusi nőnek szól – írta internetes oldalán az orosz Rt.com.

Sajtóbeszámolók szerint az asszonyt a repülőtérre kísérték Orokliniből.

Az egyiptomi külügyminisztérium illetékesei szerint a géprablót személyes okok vezették. „Nem terrorista, hanem egy idióta. A terroristák őrültek, de nem ostobák. Ez a fickó az” – idézte a név nélkül nyilatkozókat a Guardian.

Éppen ezért nem hiszik, hogy a férfin lévő robbanóöv valódi lenne.

Nikosz Anasztasziadesz ciprusi elnök is kizárta a terrorista motívumokat, szerinte is csupán egy szerelmi csalódástól szenvedő férfi tettéről van szó.

Anasztasziadesz telefonon beszélt a gépeltérítésről Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel.

Külföldi utasok

Korábbi beszámolók szerint 26 külföldi utas volt a gépen: nyolc amerikai, négy-négy brit és holland, két belga, egy francia, egy olasz, két görög, egy szíriai és három másik, akiknek a nemzetiségét még nem tudták megállapítani.

Menczer Tamás, a Külügyminisztérium szóvivője megerősítette: nincs magyar a gépen.