Magyarországot is megfenyegette az Iszlám Állam

2016.03.30. 08:53

A terrorszervezet a közösségi médián keresztül azt tudatta az Egyesült Államokkal és egy sor európai országgal, hogy Brüsszel csupán a kezdet volt, és újabb merényletek várhatók – írja a Washington Times. 

A cikk szerint a kilátásba helyezett lépések egészen odáig mennek, hogy az elfogott nőket potom áron eladják rabszolgának, a kezükre került gyerekeket pedig janicsárként nevelik, hogy azután egykori hazájuk ellen forduljanak.

Az Iszlám Állam sajtócégének felhívása úgy fogalmaz: ma Brüsszel, holnap Portugália és Magyarország is lehet célpont. Egy szakértő szerint utóbbi két államot azért említették, hogy nyomatékosítsák: egyetlen európai ország vagy főváros sincs biztonságban az ISIS támadásaitól – olvasható a Klubrádió honlapján.

Egyik kollégája pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a földrész lakói nem bíznak kellőképpen egymásnak, ezért nem működnek együtt a lehető legszorosabban a további robbantások elhárítására.

Most
Top 12 óra