Az amerikaiak szerint jogos terroristát kínozni

amerikai katonai jelenlét, Abu Ghraib börtön, Irak, kínzás
Vágólapra másolva!
Az amerikaiaknak majdnem a kétharmada úgy gondolja, hogy jogszerű kínzással információt kicsikarni terrorizmussal gyanúsított személyektől – derül ki egy friss közvélemény-kutatás eredményéből.
Vágólapra másolva!

A Reuters és az Ipsos közös felmérésében a megkérdezettek 25 százaléka mondta azt, hogy a „gyakran”, 38 pedig, hogy „néha” jogszerű a kínzás, és csak 15 százalék szerint nem szabad soha alkalmazni ezt a módszert információszerzésre.

A véleménykülönbség jelentős a republikánusok és demokraták között: előbbieknek több mint 80, utóbbiaknak 53 százaléka tartja elfogadhatónak a kínzást – számolt be a CBS News.

A hírhedtté vált iraki Abu Ghraib börtön Forrás: AFP

Mennyire félnek?

A brüsszeli merényletek után készített felmérés során azt is megkérdezték az emberektől, mennyire érzik magukat biztonságban, ha például koncertre vagy moziba mennek, részt vesznek egy maratoni futáson, illetve a repülőtéren, vasút- vagy buszállomáson.

Utóbbi helyszínen aggódnak az amerikaiak a leginkább – a megkérdezettek többsége.

A felmérés 1976 ember megkérdezésével készült március 22-28 között.