A török hadsereg bejelentette: nem készülnek puccsra

Törökország-szíria konfliktus, török hadsereg  Akcakale városában a török-szíriai határon
Vágólapra másolva!
Nem tervez puccsot sem a hadsereg, sem annak néhány tagja - ez olvasható abban a közleményben, amit a török haderő adott ki. Állítólag eljárást indítottak azok ellen, akik mást állítanak.
Vágólapra másolva!

"Kellemetlen helyzetbe hozzák hős bajtársainkat az ilyen, minden alapot nélkülöző sajtóhírek" - ezt írta közleményében a török hadsereg, miután néhány török lap egy lehetséges puccs terveiről írt. A hadsereg közleménye szerint ilyen tervek nincsenek: sem a hadsereg, sem annak néhány tagja

nem tervezi megdönteni Recep Tayyip erdogan elnök hatalmát.

"A fegyelem, az abszolút engedelmesség és a parancsok követése a török hadsereglényege. Kizárt, hogy önállóan tevékenykedő illegális egységek léteznének a szervezetn belül" - olvasható a közleményben a Hürriyet cikke szerint.

A török hadsereg egységei Szíria határán Forrás: AFP/Bulent Kilic

A hadsereg már megtette a szükséges jogi lépéseket a "túl messzire merészkedő" lapok ellen - írják. A fegyveres erők ereje szerintük "a nép bizalmából és szeretetéből" származik. Azt is írták, hogy a hadsereg

elkötelezett a demokrácia értékei iránt.

A legnagyobb ellenzéki párt elnökhelyettese azt mondta a puccs körüli pletykákról, hogy senki sem kísérletezhet antidemokratikus megoldásokkal Törökországban, még a hadsereg sem. A CHP (Köztársasági Néppárt) egy másik vezetője viszont arról beszélt, hogy a hadsereg közleménye "nyilván nem a semmiből érkezett".

Törökországban régi hagyománya van a katonai puccsoknak.

Utoljára 1997-ben kényszerítették lemondásra az akkori, vallásos-iszlamista gyökerű kormányt a katonai vezetők. 2007-ben a hadsereg Recep Tayyip Erdogan kormányfőt támadó sajtóközleményt is kiadott, mire másnap hatalmas tömegtüntetés kezdődött az országban a vallásos értékek felé forduló kormány ellen.

Erdogan és Fehtulah Gülen egy tüntető plakátján Törökországban Forrás: AFP/Ozan Kose

2010-ben több tucat főtisztet vettek őrizetbe Törökországban, köztük a légierő és a haditengerészet nyugalmazott parancsnokait. Azzal gyanúsították őket, hogy destabilizálni akarták az országot 2003-ban, egy államcsíny érdekében.

Tavaly novemberben a török rendőrség őrizetbe vette az amerikai száműzetésben élő Fethullah Gülen befolyásos iszlám hitszónok legalább 35 feltételezett követőjét. A hatóságok gyanúja szerint ők is puccskísérletre készültek. Több magas rangú állami tisztviselőt és rendőrt is letartóztattak.