Kivégezte saját 15 tagját az Iszlám Állam

rakka iszlám állam isis terror fegyver
Kétezer dzsihadista lehet még Rakkában.
Vágólapra másolva!
Előzőleg a dzsihádista szervezet őrizetbe vette saját 35 tagját a szíriai Rakkában.
Vágólapra másolva!

Az Iszlám Állam dzsihádista szervezet kivégezte saját 15 tagját Rakka mellett: ez volt eddig Szíriában a legnagyobb tömeges gyilkosság, amelyet a szélsőségesek a saját harcosaik ellen követtek el – közölte vasárnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns csoport.

Az Iszlám Állam már korábban is kivégzett többeket a saját tagjai közül Forrás: Origo

A dzsihádisták előzőleg letartóztatták 35 tagjukat Abu Hidzsa al-Tuníszi megölésével összefüggésben. Az Iszlám Állam egyik vezetőjeként ismert Tuníszi szerdán halt meg egy légicsapás során. A Reuters hírügynökség nem tudta független forrásból megerősítetni az értesülést.