Barbár szankciókról beszél Észak-Korea

Kim Dzsong Un
A Rodong Sinmun című észak-koreai pártlap által közreadott képen Kim Dzsongun első számú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára folyóátúszási gyakorlatozást tekint meg a hadsereg egyik egységénél egy nem megnevezett észak-koreai helyszínen.
Vágólapra másolva!
A leningrádi második világháborús blokádnál is kegyetlenebbek a legújabb amerikai és más ellenséges erők barbár szankciói Észak-Korea ellen – jelentette ki a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság védelmi bizottsága hétfőn. 
Vágólapra másolva!

A bizottság szerint a világháború történetében legkegyetlenebb blokád, illetve a hidegháború alatt történt kubai rakétaválság sem hasonlítható a Koreai-félszigeten kialakult helyzethez, a KNDK gazdasági úton történő megfojtása az Egyesült Államok és más ellenséges erők által „precedens nélküli” szakaszhoz jutott el.

Kim Dzsongun figyel a Nyugatra Forrás: MTI/EPA/Rodong Sinmun

Válaszcsapás jöhet

A bizottság elnöke figyelmeztetett, hogy Észak-Korea bármelyik pillanatban válaszcsapást mérhet az Egyesült Államok kontinentális részére, ha súlyosbodik a Koreai-félszigeten uralkodó válság, amely Washington katonai nyomásgyakorlása miatt keletkezett. A védelmi bizottság emellett kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek a KNDK szocialista rendszerének tönkretételére tett kísérletei az idejét múlt kapitalizmus összeomlásához fognak vezetni.

Nem állnak le

A phenjani rezsim az utóbbi hetekben több kísérletet végzett rövid és közepes hatótávolságú rakétákkal, válaszul a jelenleg zajló amerikai–dél-koreai hadgyakorlatra. Kommentárok szerint e tesztek azt mutatják, hogy Észak-Koreát a március elején életbe léptetett újabb amerikai és ENSZ-szankciók sem tántorítják el a rakétakísérletek folytatásától. A szankciókat Észak-Korea ellen a január 6-i hidrogénbomba-kísérlet és a ballisztikus rakéta február 7-i felbocsátása miatt hozták.