Megsértődött a kirgiz kormányfő

Vágólapra másolva!
Lemondott tisztségéről hétfőn Temir Szarijev kirgiz miniszterelnök, miután több parlamenti képviselő korrupcióval vádolta meg a kormányát.
Vágólapra másolva!

"A civakodás, a pletykák és a szóbeszédek felborították a kormányon belüli egyensúlyt. Megrekedt a kormány munkája egy ilyen nehéz időszakban" - ezzel indokolta váratlan lemondását Temir Szarijev kirgiz miniszterelnök.

A botrányt Arginbek Malabajev szállítási miniszter robbantotta ki.

A napokban ő jelentette be, hogy tudomása szerint a miniszterelnök környezete egy utakat építő kínai vállalat érdekében lobbizott. A lobbisták azt akarták elérni, hogy a Balikcsi-Korumdu autóút megépítésének lehetőségét a kínai cég kapja meg.

Az ügy kivizsgálása érdekében egy különleges parlamenti bizottságot hoztak létre, amely javasolta a törvényhozásnak, hogy április 13-i ülésén fontolja meg a bizalmi szavazást Szarijevvel szemben. A miniszterelnök

ezt a szavazást előzte meg azzal, hogy lemondott.

Szarijev a lemondás után azt mondta, hogy ő és kormánya tisztességesen dolgoztak. "A kormány minden döntése törvényes volt, és az ország érdekeit szolgálta. Ezt be is fogom bizonyítani" - mondta." - tette hozzá Szarijev.