Egymillió kérdést kapott Vlagyimir Putyin

eladó épület belső Foglalkozás FOTÓ FOTÓTÉMA MŰSZAKI ESZKÖZ SZEMÉLY TÁRGY televízió watching TV
Moszkva, 2015. december 3. Egy moszkvai elektronikai áruház két eladója egy televízióval a kezükben, mely Vlagyimir Putyin orosz elnök évértékelő beszédét sugározza 2015. december 3-án. (MTI/EPA/Jurij Kocsetkov)
Vágólapra másolva!
Évente egyszer válaszol a néptől érkezett kérdésekre Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök több mint egymillió kérdést kapott az idén, ma négytől akár négy órán keresztül tart a válaszadás, amelyet élőben közvetít több tévé- és rádióállomás.
Vágólapra másolva!

Egymilliónál több kérdésből válogatták ki a Kreml illetékesei azokat, amelyekre ma déltől válaszol az elnök a „Közvetlen vonal Vlagyimir Putyinhoz” című műsorban. Az adást jeltolmácsolással is követni lehet majd – számolt be a TASZSZ.

Putyin évente egyszer válaszol a népnek Forrás: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

A hírügynökség jelentése szerint a kérdések elsősorban az ország gazdasági helyzetét, a társadalmi és mindennapi élet problémáit érintik.

Másfél évtized

Putyin 14. alkalommal válaszol a népnek. A kérdéseket egy hete kezdték el gyűjteni a szervezők telefonon, SMS-ben és videón, de a műsor alatt is külön stáb várja az érdeklődők hívásait.

Az egymillió kérdés egyébként nem sok, általában ennyit szoktak küldeni az emberek – mondta Dmitrij Peszkov, az elnök szóvivője.