Lelőttek öt embert Georgiában

Gyilkos lövöldözések Georgia államban
Az 50 éves Wayne Anthony Hawes lehetett a lövöldöző
Vágólapra másolva!
Lelőttek öt embert péntek este az amerikai Georgia állam északkeleti részén - közölte a rendőrség.
Vágólapra másolva!

Három embert Appling faluban lőttek le. Közülük kettő azonnal meghalt, a harmadik a kórházba szállítása után. Két másik embert másfél kilométerrel arrébb, egy másik faluban lőttek le. Az áldozatok kilétét egyelőre nem ismerik.

Columbia megye rendőrkapitányságának egyik tisztségviselője azt mondta: azt gyanítják, ugyanaz a fegyveres gyilkolt most, aki már korábban is, és akit köröznek. Később a hatóságok közölték: megtalálták a feltételezett elkövető holttestét, aki a jelek szerint öngyilkos lett.

Az 50 éves Wayne Anthony Hawes lehetett a lövöldöző Forrás: MTI/AP/WRDW/WAGT Augusta/Columbia megyei rendőrség