Nincs tűzszünet Szíriában, 27 halott

Vágólapra másolva!
A tűzszünet gyakorlatilag nem létezik, a kormányerők légicsapásai számos embert öltek meg Szíriában.
Vágólapra másolva!

Legalább 27 civil vesztette életét a szíriai kormányerők újabb támadásaiban két, a lázadók által ellenőrzött területen, a Damaszkusztól keletre lévő Dúmában és az ország északi részén lévő Aleppóban - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja emigráns civil szervezet.

A szervezet vezetője, Rami Abdel Rahman szerint

a február 27-e óta érvényben lévő szíriai tűzszünet gyakorlatilag nem létezik többé, mivel azt a kormányerők és a felkelők is sorozatosan megsértik.

A lázadók kezén lévő Dúmában 13-an vesztették életüket a kormánycsapatok tüzérségi támadásakor.

Az Aleppói Sajtóközpont nevű ellenzéki hírügynökség szerint légicsapások érték az ostrom alatt lévő város egyik ellenzéki negyedének lakóterületeit és piacát is, megölve 12 embert, köztük gyerekeket. A szíriai belügyminisztérium szerint viszont a lázadók lőttek a nap folyamán gránátokat Damaszkuszra.