Kipakolták az épületfoglaló migránsokat egy párizsi iskolából

migration police TOPSHOTS Horizontal Paris Stalingrad metro
Felszámolták a metrónál lévő tábort
Vágólapra másolva!
A francia rendőrség behatolt szerdán egy építési munkálatok miatt bezárt középiskolába, hogy eltávolítsa onnan a migránsokat, akik két hete foglalták el az épületet. Helyszíni jelentések szerint a rendőrök könnygázt is bevetettek, és többen megsérültek.
Vágólapra másolva!

Az épületet április 21-22-én foglalta el meg mintegy 150 afgán, jemeni, szudáni, eritreai és szomáliai migráns. Egy metrófelüljáró alatt illegálisan létesített menekülttáborból jöttek, ahol mintegy 1600-an zsúfolódtak össze. Kedd reggel már mintegy 300 migráns tartózkodott az épületben, köztük sok nő és gyerek. Az őket segítő szervezet dolgozói azt mondták, hogy volt köztük két várandós asszony és egy mozgássérült is.

Nem értik, hova viszik őket

Az épület körül tüntetők élőlánccal próbálták megakadályozni az akciót. A rendőrség könnygázt is bevetett ellenük. Válaszul a demonstrálók - egyesek közülük maszkot vagy csuklyát viseltek - mindenféle tárgyakkal hajigálták a rendőröket, azt kiáltozva, hogy mindenki utálja őket. Az egyik tüntető szerint a rendfenntartó erők végül egy mellékbejáraton hatoltak be az épületbe, kifeszítve a vaskaput, és eltakarítva a bejáratot elzáró asztalokat és székeket. A demonstrálók nem értik, hogy hova akarják vinni a migránsokat, mert szerintük már minden párizsi menedékhely megtelt.

Felszámolták a metrónál lévő tábort Forrás: AFP/Geoffroy Van Der Hasselt

Egyikük, Eric Coquerel, egy szélsőbaloldali párt képviselője úgy nyilatkozott, hogy az iskola amúgy is üresen állt, és jobb, ha a menekültek ott vannak, mint az utcán, a szabad ég alatt. A párizsi metróvonal Stalingrad megállója melletti sátortábort hétfő reggel számolták fel, két hónap leforgása alatt immár harmadszor. Több mint 1600 migránst evakuáltak onnan, ami az eddigi legnagyobb ilyen rendőri akció volt a francia fővárosban.