Török kommandósok akcióztak Szíriában

Horizontal
Az Iszlám Állam zászlaja a török-szír határ közelében
Vágólapra másolva!
A török különleges erők egy 15-20 fős csoportja vasárnap hajnalban első ízben hajtott végre szárazföldi akciót az Iszlám Állam dzsihádista szervezet által ellenőrzött területeken Észak-Szíriában. A szárazföldi akciót követően a török légierő csapásokat mért az Iszlám Állam állásaira, és több mint 50 terroristával végzett.
Vágólapra másolva!

A négy óra hosszan tartó felderítő akció célja a Yeni Safak című kormánypárti török napilap értesülése szerint az Iszlám Állam rakétakilövőinek semlegesítése volt. A szárazföldi akciót követően a török légierő csapásokat mért a dzsihádisták felügyelete alatt álló Delha, Havar, Hardzsele, Barekati és Karaköprü falvakra. A támadás során

a török haderő több mint 50 terroristával végzett,

valamint megsemmisítette a dzsihádisták több fegyverraktárát és szálláshelyét. Katonai források alapján az Iszlám Állam visszavonulásra kényszerült a térségből.

Az Iszlám Állam zászlaja a török-szír határ közelében Forrás: AFP/Ilyas Akengin

Hulusi Akar vezérkari főnök szombaton tett látogatást Délkelet-Törökországban. A török haderő a felderítő beavatkozásról az Egyesült Államokat és Oroszországot is tájékoztatta. Az akció válasz volt az Iszlám Államnak a délkelet-törökországi Kilis város ellen irányuló aknagránátos támadásaira. A településen az elmúlt hetekben mindennapossá váltak a hasonló incidensek, a becsapódó lövedékek következtében január 18. óta 21-en vesztették életüket. Az emberek félnek, nem mennek ki az utcára, sokan közeli rokonaikhoz költöztek.

Az emberek félnek

A török kormány a támadássorozatért az Iszlám Államot teszi felelőssé, mivel a határ szemközti oldala, az észak-szíriai Azáz környéke a terrorszervezet fennhatósága alatt áll. Ankara ezért tüzérségével vagy légierejével rendszeresen választüzet indít, az utóbbi napokban pedig már fegyveres drónokat is bevet.