Elfogadták az újabb görög takarékossági csomagot

Vágólapra másolva!
Elfogadta a görög parlament az újabb takarékossági csomagot, amely többek között 1,8 milliárd euróval csökkenti a nyugdíjkiadásokat. Miközben a honatyák vitáztak a javaslatról, a törvényhozás előtt húszezren tüntettek.
Vágólapra másolva!

A görög parlament vasárnap este heves viták után elfogadta az újabb takarékossági csomagot, a nyugdíjak és az adók reformjáról szóló indítványt, amelytől a radikális baloldali Sziriza vezetésével működő kormánykoalíció azt reméli, hogy hatására az ország hozzájuthat a nemzetközi hitelkeret újabb részletéhez.

Az 5,4 milliárd eurós megszorító csomag tartalmazza

  • a nyugdíjkiadások 1,8 milliárd euróval való csökkentését,
  • a jövedelemadókból származó bevételek 1,8 milliárd euróval,
  • valamint a közvetlen adókból származó bevételek szintén 1,8 milliárd euróval való emelését.

Az Aléxisz Cíprasz vezette kormány, amelynek minimális többsége - 153 mandátum - van a 300 fős parlamentben, elegendő szavazatot szedett össze a kezdeményezés elfogadásához.

Húszezren tüntettek

Míg a honatyák a parlamentben vitatkoztak és szavaztak, addig

az utcákon több ezren gyűltek össze

a törvényhozás épülete előtt. A rendőrség mintegy húszezer főre becsülte a résztvevők számát. A tiltakozó megmozdulást a PAME kommunista szakszervezet hirdette meg.

Az állami és a magánszektor dolgozóit képviselő két legnagyobb szakszervezeti tömörülés közel 2 millió tagja háromnapos általános sztrájkot folytatott péntek óta.

Vasárnap délutánra mindkét nagy ernyőszervezet, az állami alkalmazottak szakszervezete (ADEDY) és a magánszféra szakszervezeteinek szövetsége (GSEE) is tüntetést hívott össze a parlament elé.