Halálosztagokat irányított, megnyerte az elnökválasztást a Fülöp-szigeteken

Vágólapra másolva!
A nem hivatalos előzetes választási eredmények alapján a szókimondó és a bűnözők kivégzését hirdető Rodrigo Duterte nyerte a hétfői elnökválasztást a Fülöp-szigeteken.
Vágólapra másolva!

A szavazatok 87 százalékának összeszámlálása alapján Duterte több mint 14,4 millió voksot gyűjtött be. Fő riválisa az elnöki székért folytatott versenyben, Mar Roxas korábbi belügyminiszter mintegy 8,6 millió szavazatot tudhat magáénak. A végleges, hivatalos eredményt várhatóan kedden teszik közzé.

A 71 éves Duterte, a 1,5 millió lakosú Davao város polgármestere mások mellett annak köszönheti hatalmas népszerűségét a Fülöp-szigeteken, hogy kampányában ígéretet tett arra: felszámolja

  • a szegénységet,
  • a korrupciót
  • és a bűnözést.

Duterte arról is ismert, hogy Davao város szolgálatában kemény kézzel lépett fel a bűnözés ellen, sőt azzal vádolták, hogy úgynevezett

halálosztagokkal gyilkoltatott meg közel ezer, bűncselekmények elkövetésével gyanúsított embert.

A fülöp-szigeteki politikus ezeket a vádakat nem tagadja, elismerte, hogy a bűnözők megölésével tették Davaót az egyik legbiztonságosabb várossá a szigetországban.

A választás előtti utolsó kampánynapon Duterte leszögezte, hogy nem hagy fel keményvonalas politikájával. A korábban ügyészként is dolgozó férfi kijelentette:

Duterte korábban azzal is közfelháborodást váltott ki, hogy egy davaói börtönlázadás során megerőszakolt és meggyilkolt ausztrál misszionárius nővérről azt mondta: olyan gyönyörű volt, hogy a polgármesternek, azaz neki kellett volna először erőszakot tennie rajta.

Később azt nyilatkozta, hogy nem viccelt, komolyan mondta.

A politikus emellett azt állította, hogy saját gyerekeit is megölné, ha megtudná, hogy kábítószereznek. Duterte a szexet és viagra-használatot érintő megjegyzései mellett külpolitikai meglátásairól is szót ejtett, miszerint egyszer jet-skivel elmenne egy vitatott hovatartozású kínai szigetre, ahol kitűzné országa zászlaját.

Bírálói szerint a politikusnak nincs elképzelése a gazdaságról, és stílusbeli hasonlóságok miatt

nevezik.

A távozó Benigno Aquino III elnök több alkalommal megpróbálta eltántorítani a fülöp-szigetekieket attól, hogy Dutertére szavazzanak, mert attól tart, hogy a polgármester alá fogja ásni az ország eredményeit a demokrácia és gazdasági növekedés tekintetében.