A szenátus támogatja a brazil államfő elmozdítását

Nők a világ élén - "Igen, egy nő képes erre!" kult Dilma Rousseff
Vágólapra másolva!
Támogatásáról biztosította csütörtökön a brazil szenátus a Dilma Rousseff államfő elmozdítására irányuló eljárás megindítását.
Vágólapra másolva!

Az elnököt a költségvetési törvény megsértésével, azon belül is az államháztartási mérleg kozmetikázásával gyanúsítják.

Dilma Rousseffet a költségvetési törvény megsértésével gyanúsítják Forrás: AFP/Wenderson Araujo

A 81 tagú szenátusban 55-en szavaztak az államfő felfüggesztése ellen, 22-en ellene; a vita több mint húsz órán keresztül, egész éjjel tartott – számolt be a BBC.

Várhatóan Michel Temer alelnök veszi majd át Rousseff helyét a tárgyalás idejére, ami akár 180 napig is tarthat. Ez azt is jelenti, hogy Rousseff nem vesz részt az olimpia augusztus 5-i megnyitóján.

A kormányzat megmentésére hétfőn tett utolsó kísérlet nem járt sikerrel. A képviselőház ideiglenes - kormánypárti - elnöke azt szerette volna elérni, hogy a legfelsőbb bíróság eljárási hiba miatt érvénytelenítse azt az április alsóházi szavazást, amely alapján a szenátus elé kerülhetett az ügy.

Teori Zavascki főbíró szerdán - már a szenátusi ülés kezdete után - elutasította a beadványt.