Gázmezőn robbantott az Iszlám Állam Szíriában

Vágólapra másolva!
Három hatalmas robbanás volt Szíria középső részén egy gázmezőn, amelyet az Iszlám Állam ellenőríz. Áldozatokról egyelőre nem tudni.
Vágólapra másolva!

Hatalmas robbanások rázták meg hétfőn az egyik olyan gázmezőt Szíria középső részén, melyet az Iszlám Állam tart ellenőrzése alatt.

A térségben heves harcok folynak a dzsihadisták és a kormányerők között. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet szerint

amelyeket az Iszlám Állam hajtott végre.

Az OSDH áldozatokról nem tudott beszámolni, úgy vélte ugyanakkor, hogy a terroristák

gázszivattyúkat repítettek a levegőbe.

A robbanások állítólag még az ötven kilométerre délre található Palmürában is érezhetőek voltak.