Fegyveres lázadókat öltek meg Jemenben

Vágólapra másolva!
Tizenhárom fegyveressel végeztek a jemeni hadsereg katonái egy rajtaütés során az Arab-félsziget al-Kaidájától április végén visszafoglalt tengerparti Mukalla városa mellett – közölte vasárnap a jemeni hadsereg, hozzátéve, hogy a milicisták terrorakcióra készültek.
Vágólapra másolva!

A jemeni biztonsági erők egy forrása közölte, a rajtaütést szombat este, két Mukallától keletre lévő búvóhely ellen hajtották végre. Az akcióban két, más források szerint három katona életét vesztette. A jemeni hadsereg közleménye szerint a különleges alakulatok irányításuk alá vonták az akció helyszínét, a műveletet a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció harci helikopterei támogatták, amelyek a menekülő terroristákat vették üldözőbe. A házkutatásból az derült ki, hogy a fegyveresek terrortámadást akartak elkövetni néhány katonai parancsnokság ellen.

Jemen északi felét az Irán támogatását élvező lázadó síita törzsek és szövetségeseik tartják irányításuk alatt, míg a délnyugati országrészben az Abed Rabbó Manszúr Hádi elnök vezette, nemzetközileg elismert kormány van uralmon, amely azonban csak külső segítséggel tudja fenntartani magát. A Szaúd-Arábia vezette katonai szövetség 2015 márciusában avatkozott be a konfliktusba a jemeni kormány oldalán, és idővel kiszorította a síita húszi lázadókat a délnyugati országrészből. Az országban uralkodó káoszt kihasználva az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat is megvetette lábát a távoli, olajban gazdag déli területeken, ahol a Mukalla elleni offenzíváig viszonylag szabadon folytatta tevékenységét.